Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Nem lesz elég a kórházi személyzet, ha mindenki bulizik húsvétkor

2021.03.30. 20:13

Folyamatosan alkalmazkodnak a kórházak az újabb és újabb helyzetekhez, hogy minél több életet meg tudjanak menteni – fogalmazott az Inforádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, az Uzsoki Kórház főigazgatója.

Ficzere Andrea szerint jelenleg a legfontosabb, hogy csökkenjen a koronavírus-fertőzöttek száma, tehát azokat a betegeket, akiknek a terápiája halasztható, meg lehet kérni, hogy türelemmel várakozzanak, mert az ő esetük nem sürgős, így a szakember-kapacitást átfordíthatják a sürgős betegek ellátására. 

Beszélt arról is, hogy aki koronavírusosnak érzi magát, fordulhat a háziorvosához, de kórházba is mehet, aki úgy látja jónak. Kifejtette, hogy utóbbi esetben már a páciens érkezéskor megállapítják, hogy az covidos-e, vagy sem, és ettől függ a hogyan tovább is. Részletezte, ha a beteg súlyos állapotban van, felveszik a kórházba, ha nem akkor, akkor ellátják a megfelelő tanácsokkal, és otthon gyógyulhat a továbbiakban. 

A kórházi dolgozók helyzetéről azt mondta, hogy a személyzet jelentős részét meg lehet óvni a vírustól, hiszen nagy részük már be van oltva, a többiek még valamilyen oknál fogva várnak az oltásra. Felhívta azonban a figyelmet, hogy ettől még be kell tartani az összes védelmi előírást, hiszen

az oltottak is elkaphatják a vírust, csak gyengébb lefolyású tüneteket tapasztalhatnak magukon. 

Hangsúlyozta továbbá, hogy nagyon fontos, hogy mindenki elfogadja a felajánlott oltást, hiszen így csökkenthető a fertőzöttek száma. A hozzátartozók tájékoztatásával kapcsolatban kiemelte, hogy ez intézményfüggő, az Uzsokiban például külön telefonszámot tartanak fent arra, hogy a rokonok érdeklődhessenek beteg családtagjukról. Hangsúlyozta, hogy nem mindig tudnak minden telefont felvenni, de igyekeznek.

Az adható terápiák minőségéről azt mondta, vannak centrumok, ahol nagyon magas színvonalon történik a betegellátás, ide a legsúlyosabb betegeket kell vinni, és vannak azok az intézmények, ahol nem feltétlenül ez a fajta koncentrált erőforrás van jelen, és van olyan hely is, ahol a kevésbé súlyos betegeket látják el. A prioritások között említette, hogy a nagyon súlyos betegek olyan helyre jussanak, ahol a koncentráltan kaphatnak segítséget. 

Hozzáfűzte, Magyarországon létfontosságú a szakemberek jelenléte, hiszen az a fajta fizioterápia, ami az egyik legfontosabb fegyver, jelen kell, hogy legyen. Kiemelte, amikor lélegeztetőgépek kerülnek szóba, mindig figyelembe kell venni, hogy van-e megfelelő szakszemélyzet.

Arra a kérdésre, hogy van-e elegendő szakszemélyzet, azt mondta, igen is, meg nem is.

Kifejtette, hogy régiós különbségek is vannak ezzel kapcsolatban, a személyzetet pedig akkor lehet biztosan biztosítani, ha a bekerülők számát csökkentik. „Ha kevesebb a beteg, elég a személyzet” – fogalmazott.

Ha felelőtlenek vagyunk és bulizunk húsvétkor, akkor nem lesz elég a személyzet

– emelte ki. A továbbiakban nagyon fontosnak nevezte a katonák jelenlétét a kórházakban, és megköszönte munkájukat. Az önkéntesekről azt mondta, központilag osztják el, hogy ki hova kerül, a kórházon belül pedig megszervezik, hogy ki milyen feladatot láthat el. Kiemelte, ők a szervezésben is nagyon hasznosak, és az oltásokkal kapcsolatos adminisztrációban is sok szerep jut nekik. 

Arra a kérdésre, hogy ha véget ér a járvány, először kik kerülhetnek vissza az ellátásba, azt mondta, az adott szakma pontosan meg fogja tudni ítélni, hogy kiket kell a leghamarabb visszaengedni a kórházakba, ha csitul ez a nehéz időszak.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezhető beavatkozások újrakezdése előtt lehetőséget kell adni a pihenésre is azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik most nagyon elfáradnak. Közölte, nagyon fontos megnyugtatni, támogatni őket, és biztosítani a jövőt azon egészségügyi dolgozók számára is, akiknél most nem történt bérrendezés, hiszen ők nem kapták meg azt a figyelmet, mint az orvosok, és nem is volt olyan markáns a béremelés. Érthető tehát, hogy ők is látni szeretnék az életpályát – fogalmazott a főigazgató. 

A távozó egészségügyi dolgozókról azt mondta, hogy sok szülés-nőgyógyász és aneszteziológus mondott fel. Úgy látja, ők távozhattak azért is, mert megszűnt a hálapénz, vagy akár azért, mert már nincs szabad orvosválasztás a szülész-nőgyógyászokat tekintve. Megjegyezte, hogy szerinte ez még változhat, sokan visszajöhetnek, de az is lehet, hogy kilép néhány olyan orvos is, aki eddig maradt.