Hitetlenkedett Karácsony Gergely, a kormány megcáfolta
További Belföld cikkek
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Nemcsak szóban tett ígéretet a 3 ezer milliárd forintos uniós forrás felhasználásáról Karácsony Gergelynek a kormány, de írásban is rögzítette azt.
A főváros vezetése és a kabinet még március 25-én tárgyalt a Budapestnek járó pénzek felhasználásáról a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) ülésén, ami után, mint ismert, a főpolgármester hosszú Facebook-posztban fakadt ki. A többi között azt írta, akkor tekinti érvényesnek a megegyezést, ha az Orbán-kormány hivatalos dokumentumot ad ki erről.
Hiszem, ha látom
– fogalmazott Karácsony Gergely, aki most saját szemével is meggyőződhet erről, hiszen a megállapodás minden részlete elérhető a 2021. március 31-én megjelent Hivatalos Értesítőben.
Karácsony Gergely az ülés után arról is írt, hogy szerinte a kormánynak nem kellene úgy tennie, mintha valamiféle kegyet gyakorolna azzal, hogy Budapestnek is ad pénzt az uniós helyreállítási alapból, valamint a következő hét évre szóló uniós költségvetésből, hanem szerinte ez egy „juss”, amely jár a budapestieknek. A zöld infrastruktúrát és az egészségügy fejlesztését, valamint a pesti fonódó villamos fejlesztését, a lakhatási támogatások bevezetését említette prioritásként.
A hivatalos dokumentum tanúsága szerint az Orbán-kormány támogatja Karácsony Gergely törekvéseit, sőt vállalja és finanszírozza a rakpart megújítását a főváros által korábban elkészített tervek szerint néhány más projekttel, így például a budai fonódó villamoshálózat folytatásával együtt.
A rakpartok fejlesztése az FKT határozata szerint a következőket foglalja magába:
- a pesti alsó rakparton új sétányokat, új köztereket és zöldfelületeket hoznak létre (a tervek a RAK-PARK projektből ismertek);
- megújul a Lánchíd pesti hídfője, a Széchenyi István tér; a Magyar Tudomány Akadémia előtt az autók helyét köztér veszi át;
- a Belgrád rakparti szakaszon megújul a 2-es villamos pályája;
- megújul a Közraktár utca, a tervek szerint a Bálna előtti sétányon és a Nehru parton irányhelyes kerékpársávok lesznek;
- a H6-os és a H7-es HÉV-ek fejlesztésével gyalogosbarátabb és zöldebb lesz a Boráros tér.
Minderről csütörtökön Vitézy Dávid is posztolt Facebook-oldalára. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt írta, fél éven át tárgyaltak a részletekről, de most végre itt van az ideje, hogy nekilássanak a „szép és jelentős” feladatnak.
A Hivatalos Értesítőből kiderül az is, hogy Budapest összesen több mint 10 milliárd forint támogatást kap az uniós forrásokból csak egészségügyi fejlesztésekre. A legtöbbet orvostechnikai és infokommunikációs eszközök beszerzésére a XIII. kerületben (1,5 milliárd), gyermekgyógyászati és mozgásszervi terápiás központ létrehozására a III. kerületben (1,2 milliárd), valamint egy diagnosztikai központ létrehozása a XI. kerületben (1,4 milliárd).