Amikor a húsvéti nyúl a Mikulás

A fölösleges névelő

A sztálini mintára készült első alkotmányt, az 1949. évi XX. törvényt a rendszerváltozás idején alaposan átfésülték; ennek során kidobták belőle a pártállamra, annak működésére vonatkozó rendelkezéseket, és egyidejűleg beletették a jogállam kereteit adó szabályokat. Igen ám, de a jogalkotók figyelmét elkerülte egy rendelkezés, annak is egyetlen betűje:

Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai a pártnak, és az Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak.

Ez az »a« betű, ami itt ragadt az egypártrendszerből, még több mint két évtizedig az alkotmányban maradt! A bakira egy, az Egyesült Államok­ban élő magyar tudós hívta fel a figyelmet, aki felfedezése után levelet írt az Alkotmány­bíróság és az Or­szággyűlés el­nökének is. Az ügyet 2004-ben Mécs Imre karolta fel, aki törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a parlament végre kiiktassa a magyar jogrendből az 1949. évi XX. törvény 32/A. § (5) bekezdésében található határozott névelőt. 

A parlament hosszas előkészületek után, 2010. november 16-án fogadta el azt a módosítást, ami végre-valahára száműzte az alkotmányból a fölösleges névelőt. Aztán másfél évvel később az alkotmányt az Alaptörvény váltotta fel.

Tenorista bűncselekmény

Nem minden bakit sikerült kigyomlálni. Immár több mint húsz éve van hatályban a Magyar Köztársaság Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának Kormánya között a kábítószerek illegális forgalma, a szervezett bűnözés, a nemzetközi terrorizmus és az illegális migráció elleni harcban történő együttműködésről szóló, Londonban, 2000. február 9-én aláírt Egyetértési Nyilatkozat kihirdetéséről szóló 146/2000. (VIII. 23.) Korm. rendelet. A nyilatkozat egyik rendelkezése szó szerint ezt tartalmazza:

A nemzetközi terrorizmus elleni fellépés céljából a Résztvevők információt cserélnek a terrorista csoportokról, a tenorista bűncselekményekről, valamint a terrorizmus elleni fellépés és a terrorista cselekmények kezelésének módszereiről.

Miféle bűncselekményekről cserélnek információt? Hamis éneklésről? Énektechnikai hibákról?

Légi jármű mint elkövető

Kisiklott paragrafusként emlegetik a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 62. § (3) bekezdését is, amely kimondja:

A Magyarország légterének oltalmazásában részt vevő magyar és szövetséges légvédelmi készenléti erők fegyvereivel figyelmeztető vagy megsemmisítő tűz nyitható az ország légterében tartózkodó légi járműre, ha az

a) fedélzeti fegyverzetét alkalmazza, vagy

b) más módon fegyverrel vagy eszközzel az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos, erőszakos cselekményt követ el, illetve katasztrófát idéz elő, vagy

c) egyértelműen arra lehet következtetni, hogy az a) vagy a b) pont szerinti cselekmény elkövetésére törekszik, és a légvédelmi készenléti erők felszólításának szándékosan nem tesz eleget.

Enyhén szólva furcsa egy légi jármű által elkövetett cselekményről beszélni, pláne a repülőgép törekvéseit és szándékosságát vizsgálni. A légi járműveket ugyanis emberek irányítják, és a jogalkotó által feltételezett esetekben három jól elkülöníthető csoport (a személyzet, a terroristák és az utasok) magatartása vizsgálható, akik közül – az utasokat is beleértve – elvileg bárki ellenőrzése alatt tarthatja a gépet, ráadásul a helyzet akár pillanatok alatt is változhat.

Emlékezetes határozat

Tóth Judit egyetemi docens és Kurtán Zsuzsa nyugalmazott egyetemi docens a Magyar Jogi Nyelv című folyóirat 2017/1. számában vette górcső alá a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjáról szóló 28/2016. (XI. 14.) OGY-határozatot.

A mindössze négy mondatból álló határozat közel sem sikerült tökéletesre. Már a címe is furcsa, hiszen az megkülönbözteti a magyar haditengerészeket és azokat a magyar haditengerészeket, akik hősi halált haltak az első világháborúban. Előbbiekről a határozatban érdemben nincs is szó, csak egy emléknapot ad nekik a parlament. Ám a hősi halottaknak tiszteletet, emlékművet, megemlékezést, emléktáblát, oktatási anyagokat szánnak. Következetes szóhasználat helyett az elesett haditengerészeket hol hősi halottként, hol hősi halált halt magyar haditengerészekként emlegetik. 

Elhibázott a szórend is, mert jelentős különbség van „az első magyar haditengerészek emléknapja”, ami a határozatban áll, valamint a magyar haditengerészek első emléknapja között, amit vélhetően kifejezni akartak. Ugyanebben a mondatban az is olvasható, hogy az emlékmű előtt tisztelettel adóznak a hősi halált halt magyar haditengerészek előtt. Vajon miért nem az emléküknek?

Szent András napja

Olykor-olykor az alkotmánybírósági határozatokban is található humor. Sólyom Lászlónak, az Alkotmánybíróság első elnö­kének nem volt elle­nére, hogy ítéleteikben megcsillanjon némi derű. A földtörvényt érintő, 1992-es határozatuk rendelkező része például így szólt:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a földről szóló 1987. évi I. törvény 27. §-a alkotmányellenes, ezért e rendelkezést 1992. évi november 30-i hatállyal, Szent András napjával megsemmisíti.

A halálbün­tetés eltörléséről szóló határozatban pedig „a halálban min­denki egyenlő” mondást fordította ki Sólyom László.

Nem csak a halálban egyenlő mindenki: az életek egyenlősé­gét a méltóság garantálja

– írta az ítélethez fűzött párhuza­mos véleményében. Sólyom sze­rette az ilyen apróságokat, amelyekhez hason­lót az angol lordbírók néha megengedtek maguknak, a németek viszont sohasem.

Egy derék alkotmánybíró kalandjai

Stumpf István alkotmánybíróként is sokat bírálta az alkotmánybírósági határozatok hihetetlenül cizellált nyelvezetét, amit szerinte még a jogilag képzett emberek is csak nehezen értenek. Meggyőződését igyekezett a gyakorlatba is átültetni. 2016. december 6-án – afféle Mikulás-napi meglepetésként – jogtörténeti lépésre szánta el magát, amikor különvéleményében kifejtett álláspontja alátámasztására a világirodalomból (Jaroslav Hašek: Švejk – egy derék katona kalandjai a világháborúban) hozott fel érveket:

A hír és a vélemény éles elválasztására vonatkozó követelménynek a sajtó szabadságát érintő indokolatlan korlátozása, persze lehet, hogy első ránézésre az érintett rendelkezés kapcsán nem is igazán annyira szembetűnő. Annak érzékeltetésére azonban, hogy egy még teljesen ártatlannak tűnő tényközlés (hír) is borzasztó könnyen értékelhető véleménynek, ami ha a véleményközlés tiltásával (és szankcionálásával) jár együtt, mennyire abszurd és önkényes korlátozáshoz vezethet, elegendő csak felütni az állandóan kezünk közelében tartott kötetet a »derék öreg katona« kalandjairól. Palivec úrnak, a vendéglősnek, aki nem mellesleg »nagyon művelt férfiú is volt«, és rettentően igyekezett kimérten felelni azokra a kérdésekre, amit Bretschneider úr, az »államrendőrség civil ruhás detektívje« tett fel neki, elegendő volt egy látszólag hétköznapi tényt óvatlanul közölnie – a császár őfelségének a képét »leszarták a legyek« – hogy felségsértés miatt még aznap este le is tartóztassák, majd tíz évre elítéljék. Nem járt több szerencsével az az »alacsony férfiú« sem, »akit valami kiskocsmában ért utol a balsors«, aki nem mellesleg »történelemtanár volt«, és a szarajevói merénylet másnapján »éppen a különböző merényletek történetéből mesélt a vendéglősnek«: őt abban a pillanatban tartóztatták le, amikor „a merényletek lélektanának elemzéséből levonta az alanti következtetést: »– Minden merénylet olyan egyszerű és logikus, mint a Kolumbusz tojása.« És ugye emlékszünk még a kárpitosra is a »Příčná utcából«, aki Bretschneider úr kérdésére, hogy »lőne-e a szerbekre«, azt találta közölni: »nem tud lőni, de egyszer volt egy ilyen vásári lövöldében, és ott ellőtt egy koronát«; majd »mindenki látta, hogy a Bretschneider úr előveszi a noteszát, és azt mondja: Nocsak, megint egy szép új hazaárulás!«.

Mihály folyamatba tétele

Móra Ferenc is a jogi bikkfanyelvet vette célba a Mihály folyamatba tétele című novellájában, amelyben Mihály, az átokházi parasztember nem tudja, mi a különbség folyam és folyamat között, azaz nem érti a hivatal nyelvezetét. Márpedig a narráció szerint

sablonos hivatali nyomtatvány volt, amellyel Mihály fölszólíttatik, hogy magyar állampolgárságát hat hét alatt igazolja, különben folyamatba tétetik az eljárás a föltételesen megadott italmérési engedély megvonása iránt.

Mihály azonban mást olvas ki a hivatalos levélből:

Hogy engöm hat hét múlva folyamatba tösznek! Engömet, aki légynek se vétöttem soha! Forduljon el a csillagos ég a halála óráján is attul, aki ilyesmikkel töszi csúffá a szögény embört! Inkább fogom az asszonyt mög a két gyerököt, oszt magam jószántából nekimögyök velük a Tiszának, de azt nem engedöm senki istenfiának, hogy engöm folyamatba mártogasson!

Amikor a férfi kissé megnyugodott, a mesélő Mihályhoz fordult:

– Látja, Mihály, az ennek az írásnak az értelme, hogyha maga hat hét alatt be nem bizonyítja az állampolgárságát, akkor visszaveszik az engedélyt.

– Az van benne? – ámult el Mihály. – Így mög löhet érteni, de hát akkor mért nem így írják?

Vállat vontam. Én se tudhatok mindent. Bölcs emberek csinálják a törvényeket. Hátha azok azt tartják, hogy baj lenne abból, ha Átokházán is megértenék a törvényt.

A hülyeség nem alkotmányellenes

A németek nullkodifikátornak nevezik azt a jogszabályalkotót, akinek nem elég, hogy gon­dolatai nin­csenek, kell, hogy azokat kifejezni se tudja.

Elrettentő példaként emlegetik, amikor Né­metországban azt sza­bályozták, hogy a csokimikulás-figurákat egészségügyi szempontból milyen anyag­gal lehet be­vonni, és hogyan kell kezelni, a teljes szabályozás végén jutott eszébe a kodifikátornak: hús­vét táján is rengeteg csokoládéfigurát gyártanak, amelyeket szintén bevonnak papírral meg máz­zal. A kér­dést úgy oldotta meg, hogy a rendelet végére biggyesz­tette:

A jelen rendelet szem­pontjából a húsvéti nyúl Mikulásnak tekintendő.

Na, erre a nullkodifikátori megoldásra is igaz Kilényi Géza egykori alkotmánybíró örökbecsű mondása: 

Viharlámpa a pajta falán

Kiss László professor emeritus, volt alkotmánybíró megszállott műgyűjtő. Évtizedek óta gyűjti az önkormányzati rendeletalkotás gyöngyszemeit. Három példa gazdag gyűjteményéből:

A Kossuth utcában az állatokat a legelőre és visszahajtani nem lehet, kivéve azokat az állattartókat (sic!), akik ezen az úton laknak.

Tapasztalatai szerint mindig ígéretesek a se-se, sem-sem jogalkotói fordulatok:

A gyomirtó szereket úgy kell elzárni, hogy se ember, se állat azokhoz hozzá ne férhessen.

És végül a magyar jogtörténet egyik páratlan alkotása:

A viharlámpát a pajta falán olyan magasságban kell elhelyezni, hogy se ember, se állat azt a farkával le ne verhesse.

(Borítókép: Orvosként és ápolóként díszített húsvéti csokoládényuszik fecskendőket tartanak. Fotó: Arnd Wiegmann / Reuters)