Konstantin
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
16 °C
28 °C

Rusvai Miklós: Kockázatos az újranyitási terv

2021.04.06. 16:46

Bár már túl vagyunk a nehezén, a harmadik hullám csúcsán, de még mindig nem lehet fellélegezni Rusvai Miklós szerint. A virológus, egyetemi tanár az ATV Start című műsorában elmondta, hogy március 26. és április 1. között tetőzött a fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak száma is.

Ugyanakkor úgy látja, hogy kockázatos a kormány nyitási terve – ez alapján, amint a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, megkezdődhet a nyitás –, ő inkább a szennyvízvizsgálatok eredményeihez és a járványadatokhoz igazítaná az enyhítések megkezdését.

Beszélt arról is, hogy ha április 19-én megnyitnak az iskolák, annak hatásai – ha lesznek – majd a május eleji járványadatokban mutatkozhatnak meg. Az állatorvos az oltásokról azt mondta, nem szabad válogatni, egyelőre mindenkinek el kellene fogadnia a felkínált oltást.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek