Csilla, Noémi
5 °C
18 °C
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség a volt XVII. kerületi alpolgármester ellen

2021.04.08. 14:47

Vádat emelt az illetékes kerületi ügyészség egy férfi ellen, aki számos pornográf jellegű felvételt tartott nevelt lányáról, amelyeket még évekkel korábban, az általa titokban felszerelt kamerák rögzítettek közös otthonukban – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A hvg.hu úgy tudja, a férfi Fohsz Tivadar volt XVII. kerületi alpolgármester.

A vádirat szerint a volt politikus még 2011-ben a feleségével és az akkor 16 éves nevelt lányával élt együtt közös budapesti otthonukban. A férfi ebben az időben, a felesége és nevelt lánya tudta és beleegyezése nélkül, kisméretű, szabad szemmel nehezen felfedezhető kamerákat szerelt fel a ház több helyiségében részben biztonsági okból, részben pedig azért, hogy megfigyelje a házban történteket.

A kamerák több olyan pornográf jellegű felvételt is rögzítettek, amelyeken Fohsz Tivadar akkor még 18. életévét be nem töltött nevelt lánya volt látható.

A volt fideszes alpolgármester a vád szerint ezeket a felvételeket – mintegy 97-et – egy számítógépes program használatával megvágta, majd az így keletkező videofájlokat külön adathordozón rögzítette.

Az illetékes kerületi ügyészség a beszerzett bizonyítékok alapján megállapította, hogy gyermekpornográfia – felvételek tartásával elkövetett – alapeseti bűntette megvalósult, ezért a férfival szemben vádiratot nyújtott be a bíróságra. A hvg.hu megjegyzi, hogy a felvételek készítésével már nem vádolták meg, pedig ebben az esetben jóval súlyosabb büntetés – kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés – várna rá.

A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben büntetővégzéssel börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel. Emellett a Kúria idén márciusi határozatának is megfelelően indítványt tett arra, hogy a bíróság a gyermekpornográf felvételek tartásával vádolt férfit végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amelynek gyakorlásakor 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet. A vádról a Pesti Központi Kerületi Bíróság fog dönteni – áll az ügyészségi közleményben.

A XVII. kerület volt alpolgármesterét nevelt lánya azután jelentette fel, hogy állítólag 2018 májusában olyan felvételeket talált nevelőapja laptopján, amelyek 2012-ben, rejtett kamerákkal készültek az otthonukban. Fohsz Tivadarnál házkutatást tartottak, a lány szobájában pedig valóban kamerákat találtak.

A volt fideszes politikus a Blikknek korábban tagadta, hogy elkövette volna a vádiratban megfogalmazott cselekményt, s akkori állítása szerint így nincs mit megbánnia.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport