Kiss Róbert: A védettségi igazolás nem mentesít a karantén alól
A karanténkötelezettség alól csak negatív eredményű PCR-teszttel lehet mentesülni – jelentette ki Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szerdán az operatív törzs tájékoztatóján, ugyanis, mint mondta, a határokon egyre többen kérik a határátlépésnél, hogy a határon lévő rendőr vegye figyelembe a védettségi igazolást. Ezt azonban még nem teheti meg, mert ennek egyelőre még nincs meg a megfelelő jogszabályi feltétele.
Kiss Róbert közölte azt is, hogy hat hónapra bezártak egy vendéglátó egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányon, mert ott vendégek tartózkodtak, és szeszes italt fogyasztottak. Az üzemeltetővel szemben közigazgatási eljárás indult. Eddig összesen 52 269 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési szabályok megsértése miatt a védelmi intézkedésről szóló kormányrendelet hatálybalépése óta – ismertette.