Schmidt Mária alapítványát is vagyonkezelővé minősítenék
Vagyonkezelővé alakítanák át Schmidt Mária közalapítványát. Ez derül ki egy kedd éjjel benyújtott törvényjavaslatból, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes neve fémjelez.
A dokumentum tanúsága szerint a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítványt a javaslat elfogadása után vagyonkezelő alapítvánnyá minősítenék át, következő lépésben pedig állami vagyonhoz juttatnák, de ezek a vagyonelemek kikerülnének az állam ellenőrzése alól.
Az Alapítvány céljainak támogatása olyan – a mindenkori pártpolitikai viszonyokon felülemelkedő, jelentős történelmi, kulturális értékek és hagyományok megóvása, megőrzése szempontjából – alapvető fontosságú ügy, amelynek támogatása a mindenkori Kormány széleskörű társadalmi elváráson nyugvó, meghatározó feladata
– áll a törvényjavaslatban.
Az alapítvány kuratóriumának tagja egyébként Kapronczay Károly elnök, Lánczi András, Farkas Anikó, Martonyi János, valamint maga Schmidt Mária. A felügyelő bizottságban Locsmándi Béla, Bogárdi Szabó István református püspök, M. Kiss Sándor. Az alapítvány honlapján egyébként fel vannak tüntetve a kuratórium több tagjai úgy, mint Balás-Piri László, Granasztói György, valamint Tőkéczki László.
Figyelemre méltó, de Szájer József neve már nem szerepel a névsorban, a volt fideszes EP-képviselő a brüsszeli szexbotrány után, december elején távozott az alapítvány kuratóriumából.