Igaza lesz-e Orbán Viktornak, nyithatnak-e ma a teraszok?

D ATI20200504047
2021.04.22. 08:31

Szerdán vagy csütörtökön nyithatnak a teraszok, ha megvan a három és fél millió beoltott – jelentette be egy hete szerdán a közösségi oldalán Orbán Viktor.

A kormány az újranyitás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltottban határozta meg. Ha ezt elérjük, és reményeim szerint a következő hét közepén szerdán, csütörtökön ez meglehet, akkor kinyithatnak a teraszok. Ismét visszakapjuk a régi életünk egy darabját 

– mondta a miniszterelnök.

Amennyiben számításai helyesek voltak, akkor pénteken (holnap) vagy szombaton nyithatnak a teraszok. 

Pár nappal későbbre tette az újrakezdést Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, aki  vasárnap az M1-en azt mondta, hogy csak ezen a hétvégén nyithatnak meg a teraszok.  

Természetesen egyelőre mi sem tudjuk pontosan, hogy mikorra várható az említett nyitás, de a 3,5 millió beoltott elérését az eddig közzétett adatokból kikövetkeztethetjük, s az biztos, hogy idehaza felpezsdült az élet, az éttermek, kocsmák, klubok gőzerővel elkezdtek dolgozni azon, hogy a bejelentést követően rögtön nyithassanak.

Hivatalos bejelentések szerint Magyarországra a héten több új vakcinaszállítmány érkezik (Modernából 68 ezer, AstraZenecából 72 ezer, Pfizerből 248 ezer, Szputnyikból 100 ezer, valamint 600 ezer adag kínai Sinopharm). A hivatalos statisztikák szerint ebben az összevetésben nagyon jól áll Magyarország, hiszen száz felnőtt lakosra 65 beérkezett vakcina jut nálunk, ez a legtöbb az Európai Unióban, míg Lettországban és Bulgáriában ez az érték húsz körüli. A szakemberek szerint a keleti vakcinák miatt ilyen fényes ez a statisztika: a Magyarországra eddig érkezett  5,2 millió adag oltóanyagból 2,3 milliót tesz ki a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V.

A legfrissebb csütörtöki hivatalos adatok szerint 

A BEOLTOTTAK SZÁMA 3 419 450 FŐ, KÖZÜLÜK 1 453 300 FŐ MÁR A MÁSODIK OLTÁSÁT IS MEGKAPTA.

Ez azt jelenti, hogy kb. 80 500 ember oltása hiányzik még a tervezett terasznyitáshoz. A statisztikából látszik, hogy az elmúlt napokban hullámzó volt a beadott első adagok száma: pénteken 68 ezer, vasárnap 14 ezer, kedden 46 ezer, szerdán 56 ezer. Ez alapján az valószínűsíthető, hogy vagy ma, a kormányszóvivői tájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, vagy holnap Orbán Viktor kormányfő fogja bejelenteni a 3,5 millió beoltott elérését, a teraszok kinyitását. Ez utóbbi rendelet szerint a 3,5 millió beoltott elérését követő nap lehet. 

Sokatmondó, hogy a kormányzati tájékoztató oldalon már úgy fogalmaznak:

A TERASZOK MÁR KÉSZÜLHETNEK A NYITÁSRA.

Egyébként a Magyar Hírlap úgy értesült néhány napja, hogy négymillió beoltottnál a kormány újabb nyitást tervez. Ez újabb mérföldkő lenne az enyhítési intézkedések között. Valószínűleg ekkor már kinyithatják az éttermek belső tereit is, és a kormány engedni fogja a színházak, mozik, fürdők és kulturális intézmények kinyitását is. 

(Borítókép: Felszolgáló kiviszi a rendelést a vendégeknek egy kávézó teraszán Nyíregyházán a Kossuth téren 2020. május 4-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)