Ármin, Pálma
8 °C
28 °C

Nem áll le Kálmán Olga fenyegetője: az összes baloldali érzelmű embert kiirtaná

2021.05.05. 08:11

Nem áll le Kálmán Olga fenyegetője. Miközben a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja már kedden feljelentést tett azért, mert egy ismeretlen Facebook-profilon keresztül valaki halálosan megfenyegette őt a családja kiirtásával, újabb mocskolódó üzeneteket kapott. A küldő most sem vett vissza a fenyegetésből, az írta: minden baloldali érzelmű embert ki kellene irtani.

Az üzenet írója szerint Magyarországon kétféle ember létezik: a Fidesz–KDNP-hívő és az elmebeteg, amelybe szerinte Kálmán Olga is beletartozik, és úgy véli, az ilyen embereket ki kell irtani, mert nincs rájuk szükség. 

Minden baloldali gengszter, gazember, igenis ki kellene irtani. És ebbe nemcsak a mocsok a politikusok tartoznak bele, hanem akik velük szimpatizálnak, azok is

– írta Kálmán Olga fenyegetője.

Kálmán Olga kedden az Indexnek azt mondta, hogy a munkájával kapcsolatban kapott már kritikai hangvételű megjegyzéseket, olykor csúnyát is írtak már neki, de eddig sem őt, sem pedig a családját nem fenyegették még meg halálosan. Erre úgy reagált, hogy a szerettei életével senki nem játszhat.

Elmondta azt is, hogy szerinte a kormány évek óta tartó gyűlöletkampánya, amelyet óriásplakátokon és a fideszes médiabirodalmán keresztül tesz, annyira megmérgezte az országot, hogy ha valakinek más véleménye van, azt legszívesebben azonnal megölnék. Kálmán Olga hozzátette, sajnálja, hogy ide jutott az ország, ugyanakkor bízik benne, hogy mihamarabb kigyógyul ebből a betegségből. 

Az üzenet írójának kilétéről egyelőre nincs információ, a hatóságok feladata lesz kideríteni, hogy kihez tartozik a Facebook-profil, amelyről Kálmán Olga az üzeneteket kapta.