PSZ-elnök: Vissza lehet menni a tantermekbe, ha betartják a járványügyi szabályokat

2021.05.07. 20:14

A Pedagóusok Szakszervezete (PSZ) márciusban ezernégyszáz alatti napi megbetegedésekben határozta meg az újranyitás feltételeit. Ezt tulajdonképpen elértük, így a Pedagógusok Szakszervezete nem zárkózik el a jelenléti oktatástól – fogalmazott A PSZ elnöke, Szabó Zsuzsanna az ATV Start című műsorában.

Kiemelte, hogy a társas kapcsolatokra,  és a tananyagban a megfelelő haladásra is szükség van, mivel a digitális oktatás egyiket sem tudta rendesen helyettesíteni. Az látható, hogy

különösen a hátrányos helyzetű térségekben a gyerekek a digitális oktatásban nem tudnak olyan tempóban haladni, amely biztosítja a későbbi továbbhaladásukat.

Tehát mi azt mondjuk, hogy igen, természetesen a járványügyi szabályok betartása mellett megnyithatók az iskolák – közölte és hozzáfűzte, hogy nagyon fontosnak tartják a folyamatos tesztelést. 

Beszélt arról is, hogy örül, hogy elindult a 16-18 évesek oltása is, de azt nem tudja, hogy a fiatalok körében erre milyen hajlandóság van. Emlékeztetett, hogy korábban készítettek egy felmérést, amiből kiderült, hogy bár nagyon sokan nem támogatták az áprilisi iskolanyitást, mindössze a tanárok öt százalék mondta azt, hogy nem menne vissza tanítani. 

Ez azt mutatja, hogy a pedagógusok hivatástudata mindent felülír – fogalmazott és megjegyezte, hogy kevesen voltak, akik nem akartak élni az oltás lehetőségével. Azok nem adatták be maguknak a vakcinát, akik átestek a fertőzésen vagy valamilyen krónikus betegség miatt nem kaphatták meg az oltást.

A diákok viszont már nem mennének vissza az iskolába. Petíciót indított a középiskolákban és az általános iskolák felső tagozatain a május 10-től tervezett kötelező jelenléti oktatás ellen az ADOM Diákmozgalom, fontosnak tartják ugyanis, hogy ne kötelezhessenek senkit a jelenléti oktatással járó egészségügyi kockázat vállalására.