Még mindig a zaklatással vádolt polgármesterrel álmodik a tyukodi anyakönyvvezető

2021.05.10. 07:58

Négy éve rettegve megy be dolgozni tyukodi hivatalába Németh-Kis Pálma anyakönyvvezető, mert találkoznia kell a helyi polgármesterrel, aki a vádirat szerint szexuálisan zaklatta őt – írja a Blikk

A polgármester, Czibere József ragaszkodott a zárt tárgyaláshoz a Mátészalkai Járásbíróságon, és azzal érvelt, hogy ami ott elhangzik, az senkire nem tartozik. Az anyakönyvvezető ezen eléggé megdöbbent, hiszen szerette volna, ha a sajtó nyilvánosságra hozza a polgármester viselt dolgait. Megjegyezte, hogy tavaly a Mátészalkai Járásbíróság ugyanebben az ügyben tárgyalás megtartása nélkül már 300 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a polgármestert, azonban ő tárgyalást kért.

Németh-Kis Pálma az eset után négy évvel is azzal álmodik, hogy ugyanaz a borzalom újra és újra megtörténik vele. „Álmomban is ugyanolyan tehetetlen vagyok, mint azon a május tizedikei napon. Lihegve hozzám dörgölőzött a polgármester, közben a hátamat simogatta, megfogta a mellemet, miközben a másik kezével lefogott. Amikor felugrottam, a radiátornak szorított, és megmarkolta a fenekemet. Az volt a szerencse, hogy egy kolléganőm épp benyitott, így ki tudtam menekülni a szobából. A karom, ahol megszorította, azonnal bekékült, látleletet is vetettem róla. A férjem az eset előtt halt meg, ezért is különösen felkavaró, ami velem történt.”

A nő beszélt arról is, hogy veszélyben van az élete, kétszer is törött üvegeket öntöttek a kocsibejárója elé, utoljára másfél héttel a tárgyalás előtt. Megjegyezte, nyilván nem a polgármester küldte neki a figyelmeztetést, de az eset még eltökéltebbé tette. Félti gyermekei és saját életét is, de ha már négy évet kibírt, végigviszi az ügyet. 

„A nyomozásban poligráfos hazugságvizsgálatot kértem mindkettőnk számára, ő nem ment el rá, de én igen, és a vizsgálat engem igazolt. Csak annyit szeretnék, hogy a bíróságon derüljön ki az igazság, az talán megnyugvást adhat számomra” – tette hozzá.