Rohamra számítanak a nyári táborok szervezői
További Belföld cikkek
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
A kormányinfón bejelentették, lehetnek gyermektáborok a nyáron. Az engedély a napközis és az ottalvós táborokra vonatkozik. A bejelentés rengeteg szülőnek, gyermeknek és táboroztatónak jelent nagy megkönnyebbülést.
A csütörtöki kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette, hogy idén lehet nyári táborokat szervezni, a bejelentést a napközis és az ottalvós táborokról szervezői már felkészülten várták – írja a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál. A június 15-én kezdődő nyári szünetben közel másfél millió gyerek számára ér véget a tanév, a nyári szünet pedig tizenegy hét hosszú lesz, így komoly fejtörést okozhat a szülőknek, hogy miként oldják meg a gyerekek elhelyezését.
„A gyermekek hosszabb-rövidebb ideig online tanultak, nem találkoztak kortársaikkal, illetve a korlátozások is megviselték őket. Kell nekik a szabadság, az önfeledt játék és az élmények, amiket a táborok adhatnak meg – mondta a Taborfigyelo.hu portál vezetője. Tóth Béla hozzátette, szülői szemszögből nézve a gyermekfelügyelet megoldásában kell a segítség, ugyanis sok édesanyának, édesapának kellett kivennie a szabadságának nagyobb részét az elmúlt időszakban. Megjegyezte, hogy akinek még maradt pár kivehető nap, azoknak nem biztos, engedélyezi a munkaadója, hogy a bent maradt napokat most vegyék ki.
Megemlítette a táboroztatókat is. „Rengeteg táborszervező várta a bejelentést, a hivatalos engedélyt, hogy tudják, lehetnek gyermektáborok, és lesz lehetőségük a gyerekekkel foglalkozni a vakáció alatt, ami a megélhetésük egy jelentős részét adja” – tette hozzá.
A vezetője arról is beszélt, hogy egy hónappal a vakáció kezdete előtt valamelyest jobban állnak a foglalásokkal, mint tavaly, de még mindig több mint a gyermekek felének nincs lefoglalt tábora a nyárra.
„Tavaly már megtapasztaltuk, mire számíthatunk, rohamra. Ezt előre jeleztük is a táborszervezőknek, ahogy a szülőknek is folyamatosan kommunikáltuk. Már az elmúlt két hétben látszott, hogy bizakodóak a szülők, megnőtt a látogatottság és a táborjelentkezések száma is, de az igazi dömping még csak most várható” – hívta fel a figyelmet Tóth Béla, és megjegyezte, most mindenki egyszerre szeretne tábort foglalni, így ők is megerősítették a rendszerüket, hogy zökkenőmentesen tudják intézni a szülők a foglalásokat.
Kiemelte, hogy érdemes minél előbb foglalni, mert a kínálat is kisebb, mint tavaly, így a jó ár-érték arányú táborok turnusai idén még hamarabb telhetnek be, mint általában.
(Borítókép: Táborozók a Rákóczi Szövetség 2019-es II. Összmagyar Középiskolás Táborában Sátoraljaújhelyen 2019. augusztus 5-én. Fotó: Vajda János / MTI)