Zoltán
21 °C
36 °C

Félelmetes jégeső zúdult Peresznyére, eltorlaszolta a kereszteződést

2021.05.16. 19:28

Traktorral tolták a jeget Peresznye központjában, ugyanis annyira sok esett, hogy eltorlaszolta a kereszteződést. Egy férfi éppen a kocsmában volt ült, amikor elkezdett zuhogni a jégeső a határ menti községben. 

Nem tudtuk meginni még a sört sem, és már ömlött a víz. Körülbelül félméteres volt. Hihetetlen volt. Nagyon-nagyon hirtelen, ilyen katasztrófaélmény volt az emberekben, próbáltuk menteni, amit lehet.

A lezúduló víz a Vas megyei település egyetlen éttermét is elárasztotta. „Elkezdett szakadni a hó, a jég egybe, és sár ment keresztül végig a parkolón, és folyt be a pincébe, a házba, a garázsba, mindenhova, azt vettük észre, hogy a konnektoron, mindenhol jön be a víz” – fogalmazott a Tégláskert Vendéglő tulajdonosa. Szinger Gábor hozzátette, nagyon megijedtek, és lekapcsolták az összes biztosítékot, nehogy komolyabb baj legyen. 

Forrás: Időkép, Magyarlaki Attila
Fotó: Időkép, Magyarlaki Attila

A jég nagyjából húsz percig szakadt, az RTL Klub meteorológusa azt mondta, még télen is ritkán fordul elő ilyesmi. Allaga Tamás kifejtette, ennek oka, hogy egy hibrid szupercellás zivatar vonult el a térség felett, a légkör pedig viszonylag hűvös volt, ezért a lehulló jégszemek nem igazán olvadtak el, az ott élők még vasárnap is láthatták halmokban a borsónyi szemeket a községben, és a kultúrház pincéjébe sem lehetett még száraz lábbal lemenni. 

Az előrejelzés szerint hétfőn országszerte zivatarokra kell számítani, az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország összes megyéjére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar miatt. Kedden és szerdán nagyjából ugyanez várható, de a peresznyeihez hasonló jégverésre nem kell számítani.