Antal, Anett
16 °C
23 °C

Meghalt Szeremley Huba

2021.05.16. 22:31

Nyolcvanegy éves korában meghalt Szeremley Huba – írja a Blogstar. Az ő nevét azok is ismerik, akik nem igazán jártasak a borkultúrában, hiszen a boraival nemzetközi hírnévre tett szert.

Szeremley Huba Budapesten született 1940-ben, gimnázium után többek között teológiát tanult, majd 1967-ben egy sportrepülővel elhagyta az országot. Élt többek között Ausztriában, Svájcban, Nigériában és Iránban is. Gépészmérnökként áramot vitt törzsi kultúrában élő népeknek, kórházat alapított, amely annyi pénzt hozott neki, hogy amikor a rendszerváltás után hazaköltözött, már a leggazdagabb magyarok között tudhatta magát.

Sokáig az ország leggazdagabb emberei között is emlegették, a vagyonát 20-22 milliárd forintra becsülték, de szerinte ez távol állt a valóságtól, saját bevallása szerint valójában csak 3,5 milliárd forintja volt a csúcson, bár azt nem titkolta, hogy Badacsonyban van egy gyémánttal kirakott borospincéje. Arról is mesélt, hogy egyszer Budapesten feltörték az autóját, benne egy sporttáskával, amelyben 50 millió forint készpénz lapult.

A Szent Orbán-pincét 1992-ben alapította meg, emellett számos más vállalkozást is indított, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Badacsony újból felkerült a borászati térképre. Ő kezdett foglalkozni újra a kommunizmus alatt feledésbe merült hagyományos szőlőfajtákkal, ilyen volt akkor a kéknyelű és a szürkebarát.

Ő volt az is, aki 2002-ben lényegében opciós vásárlási jogot szerzett a Független Kisgazdapárt székházára, kifizetett 200 millió forintot, amelyből a kisgazdák kampányolni tudtak az országgyűlési választások előtt.

Élete utolsó éveiben viszont már visszavonulva élt, összeütközésbe került a törvénnyel többször is, és már hosszú ideje nem lehetett róla sokat hallani. Így például azt sem lehetett tudni – írja nekrológjában Jásdi István –, hogy egészsége folyamatosan romlik. Szeremley Huba május 15-én, szombaton halt meg.