Szóbelizhet, aki nem tudott részt venni az írásbeli érettségin

2021.05.18. 11:11

A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például koronavírus-fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenlegi vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások megszervezésére szabadtéren – tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A májusi írásbeli érettségi vizsgák zökkenőmentesek voltak, a fertőzés gyanúja pedig a gondos óvintézkedéseknek és a résztvevők fegyelmezettségének köszönhetően sehol nem merült fel. Néhány tanuló azonban önhibáján kívül – például koronavírus-fertőzés vagy karantén miatt – nem tudott megjelenni a vizsgákon.

Aki az önhibán kívüli okot igazolni tudja, még a mostani vizsgaidőszakban szóbeli vizsgával pótolhatja az elmaradt írásbelit,

így a felsőoktatási felvételi szempontjából érvényes vizsgaeredménye lesz. A vizsga pótlásáról a vizsgaszervező intézménynek kell gondoskodnia. Az érettségizők érdekét szolgálja az is, hogy azok, akik a veszélyhelyzet miatt nem mentek el ingyenes érettségi írásbeli vizsgájukra, az elmúlt évi szabályhoz hasonlóan a következő két vizsgaidőszakban, vagyis a 2021/2022-es tanévben egy alkalommal térítésmentesen letehetik az adott tárgyakból a vizsgát.

Kitértek arra is, hogy a javuló járványügyi helyzetnek és a lakosság egyre nagyobb átoltottságának köszönhetően május 25-étől megrendezhetők az iskolákban a ballagások.

A szabadtéri ünnepségen a meghívott vendégek – maszkban – életkortól és a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, de az intézmény igazgatója meghatározhatja a meghívható szülők, rokonok számát, valamint a ballagáson betartandó további óvintézkedéseket.

Hozzátették: az eddigi teljes tiltást feloldva, a védettségi igazolvánnyal rendelkező vagy az erre a célra készített applikáció alapján jogosult külsős emberek is beléphetnek a köznevelési intézményekbe – írja az MTI.