Gyárfás
18 °C
35 °C

Megint van országos főrabbi

2021.05.30. 15:42

A Mazsihisz 2021. május 30-i – a járványhelyzet miatt online tartott - közgyűlése 47 igen, 7 nem és 9 tartózkodás mellett tudomásul vételével megerősítette a dr. Frölich Róbert országos főrabbivá választásáról szóló döntést.  

Frölich Róbert főrabbi 1993 óta a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője. Ezt megelőzően három budapesti körzetben – a Dózsa György úti zsinagógában, az újpesti zsinagógában és a Páva utcai zsinagógában - látott el rabbinikus tevékenységet. 1994 és 2012 között a Magyar Honvédség Tábori Rabbinátusának vezető rabbija volt, 1995 és 2012 között dandártábornoki rendfokozatban szolgált.

Frölich Róbert volt már korábban országos főrabbi, 2015 és 2018 között, megbízatásáról 2018. április 11-én mondott le.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke gratulált az új országos főrabbinak, és hozzátette: „Volt három olyan évünk, amikor én elnök voltam, ő pedig országos főrabbi volt, és ebben az időszakban is harmonikusan tudtunk dolgozni, abban reménykedem, hogy a ciklusomból fennmaradó következő két esztendőben is folytatjuk ezt a gyakorlatot. Azt várom dr. Frölich Róbert főrabbitól, hogy segít békét és nyugalmat teremteni a közösségen belül.”