Pokorny Lia: Csináltam csintalanságokat
Pokorny Liának kiskecske volt a jele az óvodában, szerinte nem lehetett könnyű dolga az anyukájának, mire a kiskecskét mindenébe belehímezte. Gyereknap alkalmából kedves gyerekkori emlékeiről mesélt az Indexnek az egykor Grimm- és Hamupipőke-rajongó színésznő, aki már négyévesen tudta, hogy mi lesz, ha nagy lesz.
Pokorny Lia máig nagyon sok kedves gyermekkori emléket fel tud idézni, köztük azt, hogy az öccsével Mátraházán olyan általános iskolába jártak, ahol négy osztály volt egy tanteremben, és egy tanító néni tanította mind a négy alsós, egyébként néhány főből álló évfolyamot.
Már maga az iskolába járás is nagy kaland volt: sokszor gyalogoltak az erdőn keresztül, aminek mélyén volt bunkerük is, és közben sok békát fogtak a testvérével.
A színésznő úgy emlékszik vissza, hogy csinált csintalanságokat, de alapvetően jó gyerek volt. Akkoriban még Pipinek vagy Pipónak becézték a szülei, de ma már senki sem hívja így.