Rafael
19 °C
33 °C

Orbán Viktor: Vannak olyanok, akikről ragad az emberre a tudás

2021.05.31. 15:08 Módosítva: 2021.05.31. 15:12

Levélben fejezte ki együttérzését a gyászoló családnak Orbán Viktor miniszterelnök Hámori József professzor, korábbi kulturális miniszter halála miatt. Orbán Viktor úgy fogalmazott: vannak tanárok, akiknek a társaságában szinte ragad az emberre a tudás, és pillanatok alatt érthetővé válnak azok a tudományos összefüggések is, amelyekről addig azt gondoltuk, hogy talán sohasem érünk fel hozzájuk.

Hámori József professzor úr ilyen tudós polihisztora volt a magyar kultúrának, aki nemcsak kiválóan ismerte az emberi agy működését, hanem arra is igyekezett megtanítani bennünket, hogyan és mire használjuk a fejünket.

Hozzátette: Hámori József kutatási területének szaktekintélyeként a világ legnevesebb intézményeiben taníthatott, mégsem jutott eszébe soha, hogy a neki felajánlott állások egyikét elfogadva külföldön maradjon. 

„Hálásak vagyunk, hogy kivételes tudományos pályafutása és oktatói munkája mellett arra is tudott időt szakítani, hogy rektorként irányítsa szeretett városa egyetemének fejlesztését, az első polgári kormány idején pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma első minisztereként szolgálja hazánkat. Kérem, fogadják őszinte együttérzésemet, és engedjék meg, hogy e nehéz időszakhoz sok erőt kívánjak Önöknek” – írta a gyászoló családnak a miniszterelnök.

A magyar tudományos élet és az egész magyar nemzet egy kiváló tudóst és kiváló embert veszített el – méltatta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Hámori József munkásságát a Széchenyi-díjas biológus búcsúztatásán hétfőn a Farkasréti temetőben. 

Hámori József életét a tudománynak, a kultúrának és a nemzetének szentelte. Kutatói munkássága nemzetközi mércével is kiemelkedő: maradandó értékeket hozott létre, új kutatási irányokat jelölt ki

– emlékezett Kásler Miklós a május 1-jén, életének 89. évében elhunyt tudósra.