Nyitnak a turistaházak, erdei iskolák

Annafürdő3
2021.06.03. 16:44
A Tolna megyei Annafürdő Vendégház nyerte az Év Turistaháza díjat, amelyet tavaly hirdettek meg először. Igaz, hogy ez a vadregényes erdei szálláshely már ősszel kiérdemelte a díjat, ám az oklevél átadására csak most, a koronavírus-járvány szorításának enyhülésével kerülhetett sor, hirdetve, hogy végre megnyíltak az erdészeti közjóléti létesítmények is.

A szervezett természetjárás a gazdasági fejlődés és a polgári jólét hozadéka. Ennek megfelelően Magyarországon az első turistaegyesület a XIX. század végén alakult. Ám ne menjünk ennyire vissza az időben, hiszen a belföldi bakancsos turizmus a szabadidő eltöltésének egyik elérhető formájaként már a szocializmus idején is fénykorát élte. Egy korabeli turistadal ezt az életérzést visszafogott költőiséggel így fogalmazza meg: „Szép a turista élete, gondjait otthon felejtette.”

Napjainkban ismét egyre többen vannak, akik túrabakancsot húznak, kerékpárra pattannak, hogy kitörjenek a mindennapok taposómalmából, a civilizációs rohanásból, miközben az sem mellékes, hogy erre a koronavírus-világjárvány elmúlt bő egy évében, az elzártság idején is lehetőség volt, vagyis az aktív turizmus és az ökoturizmus újabb lendületet kapott.

A pandémia idején a turistaházak sem fogadhattak vendégeket, ezért az újraindítás szimbólumaként is értékelhető az Év Turistaháza 2020 díj átadása. A Tolna megyei Lengyel településen jelen volt Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár, aki az Indexnek elmondta, hogy a díjnyertes Annafürdő Vendégház már tavaly októberben kiérdemelte a kitüntető címet, az oklevél átadására azonban csak most kerülhetett sor.

Annafürdő Vendégház

A díjazott turistaház a Tolnai-hegyhát déli részén, az Apponyi grófok kedvelt üdülőhelyén, Lengyel község közvetlen közelében helyezkedik el, csodás erdei környezetben. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. által működtetett vörösfenyő rönkökön álló akadálymentesített vendégház és a mellette működő erdei iskola jelentős funkcionális bővítésen, modernizáción van túl. A hat férőhelyes vendégház három kétágyas, pótágyazható szobával rendelkezik, tetőtere pedig interaktív természetismereti kiállításnak ad otthont. A falusi szálláshelyként működő vendégház helyi ételeket és italokat kínál. A környezetében elterülő parkerdőben horgászati lehetőség, biciklikölcsönzés, vadaspark, tanösvények, szabadtéri kemence, tűzrakóhely, kilátó, lombkoronaösvény, erdei pihenők, erdei kisvendéglő, interaktív eszközök segítik a szabadidő hasznos eltöltését. Kerékpárosbarát hely, illetve kézművesfoglalkozásokat, lovas programokat, játékos vetélkedőket is tartanak turistacsoportok, gyerekes családok és egyéni látogatók számára.

A világjárvány idején a turistaházakra is ugyanazok az előírások vonatkoztak, mint az összes többi szálláshelyre, vagyis kizárólag üzleti célból fogadhattak vendégeket, de ez a tevékenység a legkevésbé sem jellemző a turistaházakra, be kellett tehát zárniuk, akárcsak az erdei iskoláknak.

A mostani díjátadás annak az ünnepe is, hogy végre kezdünk visszatérni a normális életünkhöz, és újranyitott minden olyan erdészeti közjóléti létesítmény, amelyet eddig a Covid miatt zárva kellett tartani – hangsúlyozza a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy Magyarország huszonegy állami erdőgazdasága jelentős turisztikai potenciállal rendelkezik, méghozzá csupa olyan vidéken, amelyekre az emberek szívesen mennek kirándulni, és ennek köszönhetően a pandémia ellenére tavaly mintegy ötvenmillió turista látogatta a hazai erdőséget. Az ilyen mértékű érdeklődést pedig megfelelően ki kell szolgálni, és az Annafürdő Vendégházhoz hasonló nívós turisztikai infrastruktúrafejlesztések mind azért valósulnak meg, hogy a hazai erdők egyre kedveltebb turisztikai célpontok legyenek.

Hatalmas és pozitív meglepetés egy ilyen megújult szálláshely annak, aki a régmúlt időkből dédelget emlékeket a közös alvóterekkel, emeletes vaságyakkal, jó esetben egyetlen hideg vizes zuhanyzóval ellátott, az erdők mélyén megbúvó turistaházakról.

Manapság ugyanis a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében felújított korszerű szálláshelyek többsége autóval, tömegközlekedéssel megközelíthető helyen van, és mind korszerű, színvonalas vendéglátást kínál.

E tekintetben Szentpéteri Sándor a 2013-ban elsőként svájci vendéglátós színvonalon felújított pilisi Som-hegyi turistaházat nevezi mintának, hozzátéve, hogy az ilyen erdei szálláshelyek megfizethetők, és ezekből a szállásokból országszerte bőséges a kínálat, amelyet minden erdőgazdaság honlapján feltüntetnek. Azt azonban senki ne gondolja, hogy a turistaházakban manapság csak úgy ötletszerűen kiadó szobát lehet találni, hiszen ezek a vendéglátóhelyek általában mindössze tíz-húsz személyesek, ezért esetükben is igaz, hogy előre kell foglalni.

Kormányzati támogatással 2010 óta az állami erdőgazdaságoknál ötven új szálláshely és erdei iskola létesült, több mint százat pedig jelentős mértékben korszerűsítettek, tehát napjainkban mintegy százötven olyan erdei létesítmény van, amely ideális körülményeket biztosít az aktív kikapcsolódásra – teszi hozzá végül Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár.

(Borítókép: Annafürdő Vendégház. Fotó: Fekete István / Agrárminisztérium)