Meghalt Dornbach Alajos
85 éves korában meghalt Dornbach Alajos ügyvéd, politikus, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a parlament egykori alelnöke, tudta meg a 444.hu.
Dornbach Alajos 1936. január 21-én született Ózdon, 1954-ben érettségizett a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban. 1958-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát. Munkáját polgári jogi területen kezdte, többnyire vagyonjogi-hagyatéki ügyeket vállalt.
1956. október 23. után a budapesti egyetem jogi karán a forradalmi bizottság tagja, október 28-tól két napig rendőr, majd nemzetőrként vállalt feladatot. A forradalom leverését követően 1959. november 13-tól 1960. január 13-ig vizsgálati fogságban tartották.
1964-től, a szerveződő demokratikus ellenzék meghatározó alakjaival tartott kapcsolatot, a politikai másként gondolkodók első izgatási perének sikeres lezárását követően egyre gyakrabban adott számukra tanácsot és jogi védelmet. A Charta '77 tagjaival szolidaritást vállaló nyilatkozat aláíróinak, a Szegényeket Támogató Alap tagjainak és a szamizdatot kiadóknak ügyvédjeként tevékenykedett.
1988. júniustól a Történelmi Igazságtétel Bizottság jogi szekciójának vezetője, novemberben az SZDSZ alapító tagja.
1983 és 1990 között Soros György magyarországi jogi képviselője volt, majd a Soros Alapítvány kuratóriumának alelnökeként dolgozott.
A közügyek alakításába 1990-től 2002-ig parlamenti képviselőként kapcsolódott be, 1994-ig az Országgyűlés alelnöke volt.
1995-től az SZDSZ Országos Tanácsának az elnökeként vállalt politikai szerepet.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.