1987 óta nem volt ilyen hideg tavasz Magyarországon
További Belföld cikkek
Csaknem 2 fokkal hűvösebb volt a tavasz a szokásosnál; „fagyos” és „havas” nap is több volt az átlagnál – állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében. Mint írták: méréseik alapján a 2021-es tavasz az átlagnál 1,9 Celsius-fokkal hidegebb volt, ezzel 1901 óta a tizenhetedik leghűvösebb lett. Az évszak középhőmérséklete országosan 9,3 fok volt, az 1991-2020-as átlag pedig 11,2 - tették hozzá.
Ezzel az értékkel az idei tavasz a leghűvösebbek közé került, utoljára ennél hidegebb tavasz 1987-ben volt.
Kifejtették: csak néhány rövid, néhány napig tartó melegebb időszak fordult elő az évszak során. A március 0,6 fokkal, az április 2,9 fokkal, a május 2,1 fokkal maradt el az átlagtól. Legutóbb 1991 tavaszán volt olyan, hogy az április és a május is több mint 2 fokkal átlag alatt legyen. A május további érdekességeként kiemelték azt is, hogy 2019 és 2020 után sorozatban már a harmadik 14,5 fok alatti középhőmérsékletű volt országosan, amihez hasonló 1901 óta nem fordult elő.
Az idei tavasz legalacsonyabb hőmérséklete mínusz 11,5 fok volt, amit március 11-én Zabaron mértek. Az évszak során több hidegrekord is megdőlt. Köztük április 26-án és 28-án, valamint május 4-én megdőlt a napi minimumhőmérséklet országos rekordja, mindhárom napon Zabaron. Április 26-án mínusz 5,7 fok, április 28-án mínusz 5,9 fok, május 4-én pedig mínusz 3,5 fok jelentette az új napi országos hidegrekordot.
A tavasz legmelegebb napja május 11 volt. Ekkor az adonyi mérőállomáson 31,9 fokig melegedett a levegő. Az évszak során az átlagos 15-höz képest 23 fagyos nap volt, vagyis amikor 0 fok alá hűlt a levegő. A nyárias napok száma viszont kevesebb volt az átlagnál. Az átlagos 11 naphoz képest csak 4 olyan nap volt, amikor 25 fok fölé emelkedett a hőmérséklet - írták.
A 2021-es tavasz csapadékösszege előzetes adatok alapján országos átlagban 130,3 milliméter volt, ami csak kevéssel marad el az 1991-2020-as átlag 139,4 millimétertől. Márciusban az átlagos mennyiség alig egyharmada esett, majd az április már átlagosan alakult, a május pedig mintegy 22 százalékkal csapadékosabb volt a megszokottnál.
Kitértek arra is, hogy Tokajban április elsején 80,7 milliméternyi eső hullott le egy nap alatt, ami új országos napi csapadékrekord és egyben a tavasz legnagyobb napi csapadékösszege lett. Egész tavasszal gyakoriak voltak a frontátvonulások és a szokásosnál sokkal hidegebb idő miatt elsősorban a hegyekben többször havazott is. Április 13-án a magasabban fekvő tájakon vastagabb, 10 centimétert meghaladó hóréteg alakult ki (például Bakonybél Somhegypuszta: 33 centiméteres hóvastagságot rögzítettek).
Csapadékos nap az átlagos 29 naphoz képest országosan 34 volt. A havas napok száma 6 volt, ami a szokásos érték kétszerese - írták.
Május 5-én egy hidegfront átvonulásakor Budapesten a János-hegyen 113,8 kilométer/órás) szélsebességgel új országos napi szélrekord is született - olvasható az elemzésben.