TEK-főigazgató: szigorúbb szabályok jönnek, fokozni kell a felderítést
Szigorúbb szabályokat vezetnek be a hazánkban rendezett világesemények miatt a terrorizmus elleni védekezésben – erről a Terrorelhárítási Központ főigazgatója beszélt a Hír TV-ben csütörtökön este. Hajdú János elmondta, a szakemberek fogják eldönteni, hogy hol és milyen területen érdemes szigorítani, ezt követően fordulnak javaslattal Pintér Sándor belügyminiszterhez.
Hangsúlyozta,
a felderítési tevékenységet biztosan fokozni kell, amennyire csak lehet.
Az Index beszámolt róla, hogy a futball-Európa-bajnokság egyik budapesti mérkőzésén akart robbantani, a Balatonon pedig autóval a tömegbe hajtani az a 21 éves férfi, akit a Terrorelhárítási Központ kommandósai fogtak el kedden Budapesten.
Hajdu János ezzel kapcsolatban elmondta, a fiatalember az Iszlám Állam egyik kommunikációs felületén, egy chat-szobán keresztül informálódott és osztotta meg terveit. Az, hogy a most elfogott férfi hogyan jutott be ide, az vizsgálat tárgyát fogja képezni.
Leszögezte: nem várhattak tovább, hiszen mindezeket nem évek múlva tervezte elkövetni, hanem mostanában Magyarországon és Budapest területén. Azt hozzátette: nem lehet sorozatelkövetésről beszélni, magyar terrorsejtekről, terroristák csoportjáról.
Nagyon bízom benne, hogy a következő időszakban is ezt fogom tudni mondani.