Lehel
17 °C
27 °C

Ruszin-Szendi Romulusz: Ez a honvédség már nem a Magyar Néphadsereg

2021.06.07. 11:12

A magyar emberek a menekülthelyzetben és a koronavírus idején is számíthatnak a magyar katonákra, nem kell tőlük félni akkor sem, ha fegyverrel vannak az utcán, nekik az a dolguk, hogy garantálják a biztonságot – mondta a Magyar Honvédség újonnan kinevezett parancsnoka a közszolgálati televízió hétfői műsorában.

Ruszin-Szendi Romulusz úgy fogalmazott: azt szeretné, ha minden magyar ember bízna a katonákban, tudná, mire képesek, és nem lenne kétsége afelől, hogy ha szükséges, a magyar katonák helyt fognak állni.

Az emberek a sorkötelesség felfüggesztésével eltávolodtak a katonáktól, a járványhelyzetben viszont közelebb kerültek hozzájuk, nap mint nap látják őket, találkoznak velük az oltópontokon, ahol jelenleg is négyezren teljesítenek valamilyen feladatot. Látják, hogy a katonák fittek, ha pedig szólnak hozzájuk, az esetek döntő többségében udvarias és profi választ kapnak tőlük. Megtapasztalhatják az emberek, hogy ez a honvédség már nem az, ami még azoknak az emlékében él, akiknek a Magyar Néphadseregben kellett szolgálniuk

– mondta a vezérőrnagy. A parancsnok rendkívül jónak nevezte a magyar katonák külföldi megítélését is. A haditechnikai fejlesztésekről elmondta:

Repülőgépeink, helikoptereink itt vannak, és aláírták azokat a szerződéseket, amelyek a lövészpáncélos és páncéltörő eszközök, harckocsik és lövegek beérkezéséről szólnak.