Szijjártó Péter újabb bejelentést tett

2021.06.09. 16:14

Örömmel jelentjük be ma itt önöknek, hogy ma megállapodtunk – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Megállapodtunk abban, hogy kölcsönösen elismerjük egymás védettségi igazolásait, és a holnapi naptól kezdve a beoltott marokkói állampolgárok szabadon, karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak Magyarországra, mint ahogy a beoltott magyar állampolgárok is holnaptól szabadon, karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak be Marokkóba, és az állampolgáraink ugyanazokat a jogokat élvezhetik majd egymás országaiban az oltási igazolásaikkal, mint az adott ország polgárai 

– mondta Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Mint megírtuk, a magyar kormánytól kapott felhatalmazás alapján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tovább folytatta a kétoldalú tárgyalásokat a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról

Az egyeztetések alapján a következő tizennégy országgal született megállapodás az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről – a Magyarországon felhasználásra kerülő valamennyi vakcinával történt oltás esetében –, valamint egymás állampolgárainak beengedéséről:

  • Bahrein,
  • Ciprus,
  • Csehország,
  • Észak-Macedónia,
  • Grúzia,
  • Horvátország,
  • Moldova,
  • Mongólia,
  • Montenegró,
  • Szerbia,
  • Szlovákia,
  • Szlovénia,
  • Törökország,
  • Marokkó.

A magyar állampolgárok a fenti országokba – védettségi igazolvány birtokában – szabadon utazhatnak. Az utazási feltételek pontos részletezése a Konzuli Szolgálat honlapján, a www.konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon olvasható.

Az oltási kampány élén

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján Rabatban szerdán kijelentette: Magyarország Európában, Marokkó pedig Afrikában a koronavírus elleni oltási kampány élén áll, ennek oka, hogy egyik ország sem volt hajlandó sem ideológiai, sem geopolitikai vonatkozásban megközelíteni az oltások ügyét, Nyugatról és Keletről is vásárolt oltóanyagot.

Mindkét ország kormánya úgy tekint az oltásokra, mint az emberi élet megvédésének eszközeire. A két ország egyúttal világossá tette: le kell vonni a tanulságokat a világjárványból, és létre kell hozni a stratégiai szuverenitás lehetőségét; ez azt jelenti: fontos, hogy bizonyos képességek birtokában legyünk, tudjunk a védekezéshez szükséges eszközöket és akár vakcinát is gyártani

– mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: a világjárvány súlyos gazdasági, egészségügyi és biztonsági kihívásokat jelent az egész világ számára, és ebben a helyzetben megnőtt az Európai Unió és Afrika közötti együttműködés jelentősége.

Észak-Afrikának kiemelt szerepe van az Európai Unió biztonságának szempontjából. Ha az észak-afrikai térség nem stabil és nem békés, akkor nem tud Európa védvonala lenni, és akkor újabb és újabb migrációs hullámok tudnak áttörni rajta, amelyek az európai kontinens számára súlyos biztonsági és egészségügyi fenyegetést jelentenek

– közölte. Szijjártó Péter szerint az EU-nak megerősített partnerségre és együttműködésre van szüksége déli szomszédságpolitikájának keretében, azonban ez az együttműködés csak abban az esetben lehet sikeres, ha nem tanár-diák viszony, ha nem a kioktatás alapján, hanem a kölcsönös tisztelet és egyenjogúság alapján áll.

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: a világpolitika számos fontos dilemmáját illetően Marokkó és Magyarország azonos megközelítést alkalmaz, és ez az ügyek jelentős részében stratégiai szövetséget, barátságot hozott létre a két ország között.

Mindkét ország kifejezetten hosszú múltra, hosszú történelemre tekinthet vissza, olyan történetre és örökségre, amely iránt tisztelettel viszonyulunk. Büszke nemzetek vagyunk, olyan nemzetek, amelyek nem hajlandók elfeledkezni az örökségükről. Két olyan országról beszélünk, amelyek a szuverenitást rendkívül fontosnak tartják saját múltjuk, jelenük és jövőjük szempontjából

– tette hozzá. Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország támogatja Marokkó jelöltségét az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és  

pénzügyi támogatást biztosít ahhoz, hogy Rabatban júniusban megnyíljon az ENSZ terrorizmusellenes igazgatóságának regionális irodája.

Magyarország fenntartja a magyar részvételt a nyugat-szaharai ENSZ-misszióban, és kész arra, hogy egy V4–Marokkó-együttműködés keretében támogatást adjon az észak-afrikai ország határvédelmi törekvéseihez annak érdekében, hogy Marokkó meg tudja őrizni saját biztonságát és meg tudja állítani az Európa felé irányuló illegális migrációs hullámokat – hangoztatta.

A gazdasági együttműködés fellendítése érdekében az Eximbank 250 millió dolláros hitelkeretet hozott létre, amelyből a magyar és marokkói vállalatok együttműködését finanszírozza. Erre példaként említette, hogy a legnagyobb magyar energiaital-gyártó vállalat, a Hell már megjelent a marokkói piacon, illetve magyar röntgengépekkel láthatják el a helyi katonai kórházakat.

Elmondta továbbá, hogy Magyarország 150-ről 165-re emelte a marokkói diákok számára az ösztöndíjakat, tekintettel a hatalmas érdeklődésre, az idén ugyanis 966 marokkói diák jelentkezett ezekre.