Két miniszterelnök-jelölt mutatta be a Pest megyei indulót
A Momentum mai sajtótájékoztatóján elhangzott;
Dorosz Dávid hasonlóan egy progresszív, zöld, 21. századi Magyarországért dolgozik, mint a Momentum, ezért támogatjuk őt
– ezt a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András közölte.
Egyre növekszik azoknak az ellenzéki jelölteknek a száma, aki mögé több ellenzéki párt is beáll az őszi előválasztás előtt. Vasárnap a Momentum által támogatott Vajda Viktória lépett vissza a Párbeszéd színeiben induló Dorosz Dávid javára. A bejelentésen megjelent Karácsony Gergely, az ellenzék másik miniszterelnök-jelöltje, aki kiemelte, most ugyan a Momentum lépett vissza a Párbeszéd javára, de számos esetben ez fordítva fog történni.
Karácsony Gergely hozzátette, Dorosz Dávid olyan jelölt, aki egyaránt látja, és érti a fővárosban dolgozó, és az agglomerációban élők mindennapi gondait, ezért a Párbeszéd indulója a legalkalmasabb jelölt az előválasztáson.
Mint arról az Index beszámolt, Újbudán, az egykoron általa vezetett kerületben indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson Molnár Gyula. Amennyiben az előválasztáson és 2022-ben is nyer, a DK-frakcióba ülhet be – jelentették be egy szombati sajtótájékoztatón.