Krisztina
18 °C
24 °C

Sváby András feladta a harcot az álhírek ellen, a nyomozást is viccnek tartja

2021.06.13. 21:58

Bizonyítékokkal együtt szállította a rendőrségnek a sztorit olyan álhírportálok ellen, amelyek szerint már létezik egy szer, amely gyógyítja a cukorbetegséget, csak a gyógyszeripari cégek lobbija miatt nem érhető el Magyarországon, de már két éve folyik a nyomozás, ő pedig feladja – fakadt ki Sváby András a Blikknek.

Az erről szóló cikk szerint maga az ATV műsorvezetője jött rá a cukorbetegség elleni gyógyszer létezésére, a honlap tulajdonosainál pedig néhány tízezer forintért lehet is kapni, csakhogy Sváby András szerint az egész kamu, az állítólagos gyógyszert lucernából és kukoricakeményítőből állítják elő. Ő maga feljelentést tett, és nyomozásba is kezdett,. aminek az eredményét a rendőrség elé tárta.

A rendőrségnek tálcán szállítottam a sztorit, bizonyítékokkal együtt. Azt gondolom, hogy a magyar rendőrség nem képes megérteni, hogy ezek a kamu gyógyszereket árusító átverőoldalak milliárdokkal verik át az embereket. Két éve nyomoznak, vicc az egész. Feladtam

– mondta most a bulvárlapnak, hozzáfűzve, ebben a helyzetben csak az ismertségét tudja felhasználni és figyelmeztetni, nehogy bedőljön valaki a csalóknak.