Edit
15 °C
29 °C

A Sándor-palotából jelentjük: arra kérik Áder Jánost, ne írja alá az új törvényt

2021.06.16. 18:32 Módosítva: 2021.06.16. 18:57

Újabb tüntetést hirdetett szerdán 18 órára a Háttér Társaság és az Amnesty International Magyarország. A demonstráció résztvevői ezúttal a Sándor-palota elé vonultak. A csendes megmozdulás fő célja az volt, hogy a köztársasági elnöknél elérjék, ne írja alá a törvényjavaslatot. Az eseményt az Index élőben közvetítette a Facebookon, a videós tartalmat egyébként egyben visszanézhetik, ha lemaradtak volna.

Az egyórásra tervezett megmozduláson nem hangzottak el beszédek, kizárólag a résztvevők személyes történeteiket (a fő kérdés, hogy kikre számíthattak feltétel nélkül a nehézségek közepette életük során – a szerk.) tartalmazó levelek, üzenetek elhelyezéséről szólt.  A szervezők a pár száz fős tömeg előtt kiemelték,

Áder János feladata, hogy kifejezze a nemzet egységét, és ne adjon teret a gyűlöletkeltésnek, még ha az az Országgyűlésből is jön.

Mint arról korábban beszámoltunk, kedden 157 igen szavazattal, egy nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az Országgyűlés azt a törvényt, amely szerint az állam védi a gyermekvédelmi rendszerben a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és megtiltja a pornográf, valamint olyan tartalmak, reklámok elérhetővé tételét a 18 éven aluliaknak, amelyek a szexualitást öncélúan ábrázolják, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítik, jelenítik meg.

A törvényjavaslat tervezett módosítása ellen hétfőn este a Parlamentnél tüntettek, amelyről percről percre tudósítottunk az Indexen. A demonstrációról ide kattintva olvashatnak. Videoriportunkat a tüntetésről itt nézhetik meg.