Jön a budapesti vadászati világkiállítás, kitömött állatokra eddig csaknem 50 millió költöttek
Már tavaly is bőkezűen költött reklámra az Egy a Természettel Nonprofit Kft., az a cég, amely a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás mögött áll – írja a 24.hu a cég mérlege alapján. 2020-ban 1 milliárd 372 millió forintba került a kommunikáció és a megjelenés. A társaság összesen 5 milliárd 248 millió forintot költött, vagyis
szinte minden negyedik forint reklámra ment el.
A cég 2020-ban csaknem hétmilliárd forintos támogatást kapott.
Többnyire a kormány sokmilliárdos plakátkampányait is vivő Balásy Gyula érdekeltségei rendelkeznek az összegek felett is. 2019 áprilisa és 2021 áprilisa között összesen 49,5 millió forintnyi megbízást adtak például Horváth Helga preparátornak.
Az állami kiállításszervezőnél megugrottak a bérköltségek és a létszám is: míg 2019-ben az átlagos állományi létszán 15 fő volt, a múlt év utolsó napján már 49 embert foglalkoztattak.
A felügyelőbizottságra tavaly a járulékokkal együtt összesen 13,3 millió forintot költöttek, az ügyvezetés 49,3 millió forintot vitt haza.
A szakmai partnerszervezetek összesen 2 milliárd 96 millió forint támogatást kaptak.
- Az Országos Magyar Vadászkamara és megyei szervezetei 28 támogatási szerződéssel összesen 226 millió forintot,
- erdőgazdaságok összesen 102,2 millió forintot,
- egyetlen nemzeti park 6,6 millió forintot kapott,
- 27 támogatási szerződés jött létre egyéb szervezetekkel (múzeumok, szakmai egyesületek, egyéb szervezetek) összesen 1 milliárd 761 millió forint értékben,
- 480 millió forintból pedig a 2020-as Négyesfogathajtó és Lovastorna Európa-bajokság akadálypályáját építették meg.