A Momentumnál és a Kétfarkú Kutyapártnál tárt fel apróbb hibákat az ÁSZ
További Belföld cikkek
-
Gyurcsány Ferenc: Orbán kilépett az EU-ból
- Mérgező szennyeződés miatt hívnak vissza szójatermékeket
- Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
- A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
- 105 éves fővárosi melegrekord dőlt meg csütörtökön
A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak és a Momentum Mozgalomnak is lépnie kell a törvényes gazdálkodásuk teljes körű rendbetétele érdekében – jelentette be az Állami Számvevőszék pénteki sajtótájékoztatóján.
Holman Magdolna, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke rámutatott:
Mindkét párt viszonylag új, így talán nem meglepő, hogy számos területen lépéseket kell tenniük a jogszabályoknak megfelelő törvényes, átlátható és elszámoltatható gazdálkodás érdekében.
Az alelnök elmondta, hogy az ÁSZ a párttörvényben előírt kétéves, törvényességi ellenőrzés keretében első alkalommal értékelte a 2014-ben alapított Magyar Kétfarkú Kutya Párt, illetve a 2017-ben alapított Momentum Mozgalom 2018-2019. évekre vonatkozó gazdálkodását.
Ez a két párt 2018-ban kapott először költségvetési támogatást. Az ellenőrzés értékelése szerint a Momentum Mozgalomnak erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét, ugyanis a párt gazdálkodása megbízhatatlan volt 2018-2019-ben.
A feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében az ÁSZ összesen kilenc javaslatot tett a párt elnökének, amelyek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Közölte, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak is lépnie kell a törvényes gazdálkodás érdekében, a párt ugyanis nem biztosította a gazdálkodásának átláthatóságát, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát a párt tagsága és a közvélemény felé.
Nagy Imre felügyeleti vezető az ellenőrzések részleteiről szólva elmondta: a Momentum Mozgalom 2018-ban 553,5 millió forint, 2019-ben 44,3 millió forint költségvetési támogatásban részesült. A párt a 2018. évi pénzügyi kimutatásában 585,3 millió forint bevételt, valamint 596,4 millió forint kiadást, a 2019. évi pénzügyi kimutatásában 162,1 millió forint bevételt, valamint 171,9 millió forint kiadást számolt el. Tehát 2018-ban 31,8 millió forint, 2019-ben pedig 117,8 millió forint nem a központi költségvetésből származó bevétele volt.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2018-ban 206,3 millió forint, 2019-ben 24,6 millió forint költségvetési támogatást kapott.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán kilépett az EU-ból
A DK elnöke is reagált a csütörtöki EU-csúcsra.
5 perce
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
3 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
4 órája
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
22 perce
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
33 perce
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra
Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.
február 28., 14:39
- Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt
Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.
február 28., 13:01