Gyilkosság szerelemféltésből: nehogy már!

Június 20-án este egy szegedi gyógyszerész, aki később öngyilkos lett, először vadászpuskával megsebesítette a szomszédjában élő nőt, majd két lövéssel kivégezte a párját. Ezután brutálisan megerőszakolta a haldokló nőt. Másnap a sajtó (egy része) világgá kürtölte, hogy szerelemféltés állt a kettős halállal végződő tragédia mögött.

Kóros szerelmi féltékenység

Felejtsük már el végre a szerelemféltés kifejezést!

Azt a körülményt, hogy az elkövető egy nővel korábban érzelmi viszonyban volt, ám a szakításuk után nem bírta elviselni, hogy egykori szerelme másik férfival él, ezért kegyetlenül kivégzi mindkettőt, tévedés szerelemféltésnek nevezni. Az ilyen bűncselekmény elkövetője ugyanis

1. nem szerelemből cselekszik;
2. nem félti, hanem meggyalázza a szerelmet;
3. nem a kapcsolat helyreállítására, hanem hatalma demonstrálására törekszik.

Ráadásul a szerelemféltés fogalma egyetlenegy hatályos magyar jogszabályban sem szerepel, legfeljebb jogi magyarázatokban, kriminológiai tanulmányokban, cikkekben. Sajnos a hivatalos rendőrségi közleményekben is feltűnik itt, ott, amott.

A szerelemféltés jóval inkább (kóros) szerelmi féltékenység. Haraszti László pszichiáter szerint a szerelmi féltékenység olyan negatív érzelmi reakció, amely valakinek a partnere (korábbi partnere) és egy harmadik személy (aki lehet reális, feltételezett, képzelt vagy akár múltbeli) kapcsolata által keletkezik.

A szerelmi féltékenység nem irigység és nem is rivalizálás. Sokkal inkább szenvedély. Olyan szenvedély, amelynek hatására az ember kikerül nemcsak a belső, de a külső irányítás alól is. Fékevesztett viselkedésében minden értéket felrúgva döbbenetes cselekedetekre képes.

Erkölcsileg bizonyos fokig méltányolható

A magyar büntetőjogot mindig is átlengte egy múlt rendszerekből itt ragadt macsós szemlélet, amely sokáig tudomást sem vett az áldozatvédelemről, és mintha a Büntető törvénykönyv egyes tényállásait az Elvált Büntetőjogászok Klubjában írták volna. Az ítélkezési gyakorlat is ezt a némiképp áporodott, avítt szemléletet tükrözte. 

Szerintük ugyanis az úgynevezett szerelemféltésből elkövetett jogsértések enyhébb megítélése – legalábbis a jogalkalmazók szerint – a közgondolkodásban elfogadott volt.

Az élet és testi épség büntetőjogi védelmével kapcsolatos törvénykezést 1981 óta a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve szabta meg, amely kimondta, hogy az erős felindulásban elkövetett emberölés megállapításához az indulat olyan magas foka szükséges, amelynek következtében az elkövető belső egyensúlya megbomlik, tudata elhomályosul és ennek folytán a megfontolás szokásos mértékének megtartása lehetetlenné válik.

Az erős indulat méltányolható okból fakad, ha azt külső – tehát nem az elkövető előző magatartásából eredő – okra vezethető vissza és erkölcsileg bizonyos fokig méltányolható. A méltányolható ok megítélésénél jelentősége van az elkövető és a sértett között fennálló viszonynak, érzelmi kapcsolatnak, és ezzel összefüggésben kell vizsgálni a cselekmény elkövetését, a korábbi és a közvetlenül megelőző eseményeket.

Az irányelv alapján sorra születtek olyan ítéletek (például Szegedi Ítélőtábla Bf.II.254/2003/9.), amelyek a „szerelemféltésből” elkövetett cselekményeket még akkor sem minősítették aljas indokból elkövetettnek, ha a féltékenység talaján olyan gyűlölet, bosszúvágy alakult ki az elkövetőben, hogy vélt vagy valódi riválisát megölte. Egy évtized múlva dettó: az emberölésnél az aljas indok nem állapítható meg, ha az szerelemféltésből fakad (ÍH 2014. 131.).

Számtalan esetben a „szerelemféltést” a bíróságok enyhítő körülményként értékelték, igaz, nem önmagában, hanem csak egyéb körülmények együttes fennállása esetén.

Nem szükséges elmeorvos-szakértő

2013-ban valamelyest korrigálták az ítélkezési gyakorlatot. A Kúria 3/2013. BJE jogegységi határozata megszüntette korábbi irányelvet, és részben új válaszokat igyekezett adni.

Az erős felindulásnak méltányolható okból való származása akkor állapítható meg, ha az bizonyos fokig igazolható és erkölcsileg menthető.

Az ítélkezési gyakorlat szerint ma a méltányolható ok megállapításának három feltétele van:

1. ha az elkövetőn kívüli külső körülményből fakad;
2. ha erkölcsileg bizonyos fokig igazolható, menthető és
3. ha arányban áll az ölési cselekménnyel.

A jogegységi határozat kifejezetten megállapíthatónak tartja az erős felindulásban elkövetett emberölést, „amikor a hosszan tartó, folyamatos gyötrésből, megaláztatásból egy viszonylag kisebb jelentőségű sérelem hatására tör ki a fékezhetetlen indulat”. Aközben többen is vitatják a jogegységi határozat azon állásfoglalását, hogy „az erős felindulás fennállta és foka nem elmeorvos-szakértői, hanem a bíróság által eldöntendő tény és jogkérdés”, azaz a döntéshez nem szükséges igazságügyi elmeorvos-szakértőt igénybe vennie a bíróságnak.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az erős felindulásban elkövetett emberölés miatt elítéltek száma rendkívül csekély, évente legfeljebb három-négy esetben állapítja meg a bíróság.

Nincsen szó valódi szerelemről

Bolyky Orsolya, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa Az emberölések jogi és kriminológiai jellemzői, különös tekintettel a mentális tényezők büntetőjogi értékelésére című doktori értekezésében a vizsgált emberölések 17 százalékánál mutatta ki a féltékenység motívumát. Ezek a cselekmények elsősorban olyan férfiakhoz kapcsolódtak, akik képtelenek voltak elfogadni a feleség/élettárs szakítását és az új partnert, annak ellenére, hogy sokszor ők maguk is új párkapcsolatot létesítettek.

A kifejezetten jól szituált, akár felsőfokú végzettségű, büntetlen előéletű elkövetők legtöbbször „szerelemféltés” vagy az ebből fakadó bosszú miatt valósították meg cselekményüket. A „féltékeny” elkövető sokszor az alkohol „bátorító”, valójában agresszivitást fokozó hatása alatt követi el tettét.

Bár az ölési cselekmények külső megjelenésükben és fő motívumukban tipizálhatóak, a konkrét esetek részleteikben mégis jelentős különbségeket mutatnak. Míg az egyik esetben a válófélben lévő, a különélést el nem fogadó és folyamatos zaklatást tanúsító férfi az elkövető, addig más esetben a példás házasságban élő és a feleségét annak szeretőjével rajta kapó férj végez kegyetlenül házastársával. Bolyky Orsolya szerint a két cselekmény motívumában és elkövetési módjában is azonos, azonban

az első esetben – nagy valószínűséggel – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélik el az elkövetőt, míg a második példánál az emberölés privilegizált esetét, az erős felindulásban elkövetett emberölést állapítja meg a bíróság, tekintve, hogy a cselekmény hátterében erkölcsileg méltányolható ok állt fenn.

Nőszervezetek a nők elleni erőszakról

A nőszervezetek (a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a Magyarországi Női Alapítvány, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület és a Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület) 2012-ben, az akkor még készülő új Büntető törvénykönyvnek a nők elleni erőszak különböző formáit érintő részeihez több észrevételt is küldtek. Az emberölés kapcsán például megjegyezték:

Szükségesnek tartjuk a családon belüli erőszak körében elkövetett emberölések minősített esetek közé sorolását, tekintettel e jelenség elterjedtségére és az ölési cselekményt megelőző évekre visszanyúló bántalmazás poklára. Azért is fontos nevesíteni a családon belüli erőszak esetkörét, mert elengedhetetlen annak a hibás jogalkalmazói gyakorlatnak a korrekciója, mely az ún. szerelemféltésből elkövetett emberölést nem minősíti aljas indokból vagy célból elkövetettnek, ehelyett valamifajta torz romantikus érzelem megnyilvánulásaként az alapeset körébe sorolja.

De nem támogatták a méltányolható okból származó erős felindulásban elkövetett emberölés tényállásának megtartását sem, azt hangsúlyozva, hogy ha a jogalkotó valamely okból mégis ragaszkodna ehhez, úgy tegyék egyértelművé, hogy a párkapcsolati erőszak (az úgynevezett szerelemféltés) eseteire ez nem alkalmazható.

Hasonló gondjaik voltak a zaklatás tényállásával is. Szerintük ugyanis a zaklató célja, hogy az áldozat felett hatalmat gyakoroljon, azt megszerezze, visszaszerezze, közvetlenül pedig a legtöbb esetben az, hogy a sértettet belekényszerítse egy olyan kapcsolatba, amit ő nem akar, vagy megtorolja rajta, hogy nem lépett bele vagy megszakított egy ilyen kapcsolatot. A célzat meghatározása (más megfélemlítése, illetve más magánéletébe vagy életvitelébe való önkényes beavatkozás) szerintük két szempontból is aggályos:

• egyrészt az áldozatra gyakorolt hatás helyett azt vizsgálja, hogy mi volt az elkövető szándéka,
• másrészt a legtöbb zaklatónak meggyőződése, hogy nem félelemkeltésből követi el a cselekményét, hanem sokkal inkább olyan romantikus indokokkal legitimálja tettét, mint „szerelemféltés”, „elszakadni nem tudás”, „kóros ragaszkodás”, stb.

Nos, a 2013. július 1-jén hatályba lépett új Büntető törvénykönyv mindezen megfontolásokból, javaslatokból semmit sem vett át.

(Borítókép: Police.hu)