Hollik István: Náci javaslat a gyónási titok eltörlése
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kifejtette: azért gondolják így, mert a világtörténelemben csak a nácik javasoltak ehhez hasonló dolgot. „A nácik voltak azok, akik azt mondták, hogy a harmadik birodalom érdeke az még fölülírja a gyónási titkot is és ők el akarták törölni. De még a kommunisták, tehát Vadai Ágnesék szellemi elődjei sem akartak hozzányúlni”
Úgy látszik, Vadai Ágnesék annyira progresszívak, hogy még ezt is meg merik lépni
– mondta Hollik István.
Arra a kérdésre, hogy „a kommunisták szellemi örökösei” miért folytatnak egyházellenes politikát, Hollik István azt mondta, hogy emögött szerinte „pőre, puszta politikai érdek található”.
Azt gondolják Gyurcsány Ferencék, hogy az ő táborukat, ezt a DK-s szektát, azt ezzel az egyház- és vallásellenességgel össze lehet tartani
– mondta, majd azzal példálózott, hogy az orvosi és ügyvédi titoktartást a DK miért nem akarja megszüntetni.
A politikus azt mondta, hogy a gyónási titkot még akkor sem lenne érdemes feloldani, ha egy súlyos bűncselekményt felderítéséhez lenne erre szükség. „Súlyos alapjogokat sértene ez, a lelkiismereti szabadságot, a szabad vallásgyakorlás alapelvét” – indokolta Hollik István.
A katolikus egyház egyébként korábban szintén leszögezte, hogy nem kívánnak egyeztetni a gyónási titok feloldására vonatkozó felvetésről.