Ezrek tértek vissza az egészségügybe dolgozni

DBZOL20201207002
2021.07.02. 21:19

Több mint háromezer, egészen pontosan

3 090 munkavállaló tért vissza az egészségügybe

– számolt be az Index kérdésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ). 

Ugyan még két héttel ezelőtt a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) tagsága körében indított reprezentatív közvélemény-kutatás azt jelezte, hogy az eddigi 1200 válaszadó, 48 százaléka  felmondana, és mindössze az egészségügyi szakdolgozók mindössze 15 százaléka maradna ott, ahol most éppen dolgozik.

A tájékoztatás szerint 2021. március 1. és június 1. között 3090 fővel nőtt az egészségügyi szolgálati jogviszonyban (eszjtv) dolgozók száma: 

  • orvos, szakorvos: 1 016 fő,
  • egészségügyi szakdolgozók: 1 434 fő,
  • egészségügyben dolgozók: 640 fő.

Korábban már írtunk arról, hogy március 1-éig 110 ezer állami egészségügyi dolgozó 95 százaléka írta alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Az akkor távozó egészségügyi dolgozókhoz képest július 1-éig több mint 3000-en tértek vissza az állami egészségügybe. 

S noha június 15-től ismét felmondhatnak az egészségügyben dolgozók, miután a kormány eltörölte még azt a tavaly november 28-án hozott rendeletet, amely a járványügyi veszélyhelyzet idejére megtiltotta a rendes felmondást számukra, a felmondás lehetőségével mindeddig kevesen éltek. 

(Borítókép: Védőfelszerelést viselő ápoló és orvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent János Kórházban 2020. december 7-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)