Nettó 5300 forintért dolgoznak a pedagógusok

2021.07.04. 11:35

760 forintos órabérért csábítják  a pedagógusokat egy II. kerületi táborba – olvasható a 24.hu-n. A lap szerint napi bruttó 8 ezer forintot kapnak azok a tanárok, akik nyári szabadságuk ideje alatt reggel 9 és délután 16 óra között gyermekfelügyeletet vállalnak.

A kézhez kapott nettó összeg pedig nem több, mint nettó 5320 forint, amelyet az alacsony fizetés miatt sokan elvállalnak. 

A nyári táboroztatás kötelező feladat az önkormányzatoknak, mivel a tanévzáró után is szüksége van sok családnak a gyermekfelügyeletre. Ebben az esetben a pedagógusok bérét az önkormányzatok vagy azok által működtettet nonprofit cégek fizetik. Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere a lapnak elmondta, hogy az illetékes II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.-vel

már egyeztetnek a bérrendezésről, és jelenleg is tárgyalnak a tanárokkal.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint ez az összeg jól jelzi a pedagógusok megalázó, kiszolgáltatott helyzetét. Hozzátette, a nyári táboroztatásért nagyon kevés helyen fizetnek többet bruttó 1500 forintos órabérnél a pedagógusoknak. Pedig most is nagy szükség van a táborokra, így a tanárokra is, mivel az elmúlt másfél éves időszakban sok szülő szabadsága elfogyott, nem tudják hol elhelyezni a gyerekeket.