Félmillió forint alatt továbbra is névtelenül lehet adományozni
Csütörtökön lépett érvénybe az a kormányrendelet, amely szerint az egyesületeknek és az alapítványoknak kötelezően fel kell tüntetniük, hogy kitől, mennyi adományt, vagy támogatást kaptak, az adatokat pedig el kell küldeniük a kormánynak.
A rendelet azt is rögzíti, hogy mindenképpen neveket kell feltüntetni, függetlenül attól, hogy magánszemélytől, vagy mondjuk egy cégtől érkezett az adomány. Utóbbi esetében azon tulajdonosokat kell megnevezni, akiknek legalább 25 százaléknyi részesedéssel rendelkeznek.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára a rendelettel kapcsolatban posztolt a Facebook oldalán, ahol jelezte, a rendeletet módosítják, és 500 ezer forint alatti adományok esetében továbbra sem kell megnevezni az adományozókat.
A kormánypárti politikus szerint a rendelet célja az átláthatóság növelése, mert a „jelentős anyagi erőforrással rendelkező szervezetek komoly befolyást tudnak gyakorolni a közéletre”.