Olga, Liliána
22 °C
35 °C

Rejtélyes ügy miatt indítottak eljárást rendőri vezetők ellen a BRFK-nál

2021.07.09. 18:12

Közel egy héttel ezelőtt felfüggesztették beosztásából a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztálya vezetőjét és két osztályvezetőt – tudta meg a Blikk. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozásában hat személyt gyanúsítottként hallgattak ki, közülük egy embert le is tartóztattak.

A főügyészség szóvivője arról már nem tájékoztatott, hogy milyen bűncselekmény gyanúja miatt rendeltek el nyomozást és gyanúsítottak meg hat embert, arra hivatkozva, hogy az eljárásról más adat nem közölhető.

Megkeresték a BRFK-t is, ők csak annyit mondtak, hogy Budapest rendőrfőkapitánya visszavonta a Felderítő Főosztály vezetőjének és két osztályvezetőjének vezetői kinevezését. A lap információi szerint az érintettek közül ketten már le is szereltek, és úgy tudják, hogy egy jogszabályi változás miatt az eljárások során lefoglalt anyagok nyilvántartásában adminisztratív hibákat vétettek. 

Ezt egy szakmabeli azzal kommentálta a lapnak, hogy furának tartja, hogy adminisztratív hibára hivatkozva felfüggesztettek vezetőket, mert az ilyesmiért jóval kisebb súlyú büntetéseket szoktak kiszabni.