Márki-Zay Péter éppen békésen kampányolt, aztán feltűnt a színen Simonka György

2021.07.11. 14:45

Kampányolás közben lepte meg Márki-Zay Pétert a fideszes Simonka György  – derül ki a Hódmezővásárhely polgármestere által közzétett YouTube-videóból. 

A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke éppen Szabó Ervin képviselőjelölt társaságában tartott kampánybeszédet Pusztaottlakán, ahol egyebek között a korrupció felszámolásának szükségességéről értekeztek. Eközben megjelent a helyszínen a térség parlamenti képviselője, a költségvetési csalás, vesztegetés és egyéb bűncselekményekkel vádolt Simonka György, láthatóan nem zavartatva magát. Márki-Zay Péter egyébként meg sem lepődött, azt mondta: Annyira számítottam rá, hogy itt lesz!

A fideszes országgyűlési képviselő egy pohár hideg vízzel és pezsgőtablettával kínálta meg a két ellenzéki politikust, eközben pedig a polgármester kifejtette, nem lepi meg a találkozó, mert amikor Hadházy Ákos megjelent Orosházán, akkor is feltűnt a színen. 

Örülök, hogy itt vannak, csinálják a reklámot nekünk

 – mondta Simonka, hozzátéve, hogy éppen befejezték az aratást.

Márki-Zay megköszönte a vizet, hozzátette, hogy hálából majd ő is meg fogja látogatni „kis kosárkával”, amikor neki kell majd valamiféle frissítőt vinnie a fideszes politikus számára. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy akkor lenne igazán hálás Simonka Györgynek, ha megírná Lázár Jánosról azt a regényt, amit ígért korábban.

Hódmezővásárhely polgármestere itt egy korábbi, Lázár János és Simonka György közötti üzengetésre utalt, amikor is a volt kancelláriaminiszter előbb kifejtette a Telexnek, hogy Simonka a bíróságon fejezi be politikai pályafutását, s problémának tartja, hogy „közéjük került.” Erre Simonka úgy vágott vissza a 24.hu-nak adott interjújában:

Először is, én Lázár Jánosról regényt tudnék írni, úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő. Én a párttársaktól azt hallottam, hogy Lázár János szégyellje magát.

A Márki-Zay által feltöltött videó végén még egy kis ismerkedésre is futotta Simonkával, ahol a polgármester megismételte, meg kellene írnia az ominózus regényt Lázárról, mire a fideszes politikus a készülő felvételre utalva úgy reagált:

Túl sok a drót magán.

Ekkor Márki-Zay kikapcsolta a mikrofonját és véget ért a felvétel, így nem derült ki, mondott-e valamit Simonka György az ellenzéki politikusnak Lázár Jánossal kapcsolatban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.

11 perce

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.

február 27., 16:28

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.

február 27., 16:12

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.

február 27., 08:24

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.

február 27., 11:55