
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A járványok modellezésével is foglalkozó Vattay Gábor fizikus hétfő este az RTL Klub híradójának nyilatkozva elmondta: a múlt hét fordulópont volt a Magyarországon a járványhelyzet tekintetében, innentől exponenciálisan emelkedni fog a a megbetegedések száma.
A szakember a környező országok adatait vizsgálva azt jósolja: szeptember elejére a mai számok tízszerese várható.
Az RTL megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is reagált, miszerint Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország, de figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és ha a nemzetközi és hazai orvostudomány egyöntetűen javasolni fogja, akkor Magyarország készen áll a harmadik oltás beadására is.
Zacher Gábor szerint ez már most indokolt, ahogy az is, hogy idén még ne utazzuk körbe a világot, és higgyünk azoknak a szakembereknek, akik meglátásai egyelőre vészjósló huhogásnak számítanak.
Idehaza körülbelül még 3 millióan nincsenek beoltva, az oltási hajlandóság megállt, ráadásul olyan, mintha a kormány elengedte volna az oltást – ez nagyon nem jó. Magyarország így egyre lejjebb csúszik az oltási listán, és bizony a tudósok és a nemzetközi szervezetek (például Egészségügyi Világszervezet, azaz WHO) figyelmeztetései nem pártpolitkát tükröznek, hanem valós veszélyt. A lényeget hangsúlyozva: nem elég az 5,5 millió oltott, nem elég a kommunikáció, továbbra is hiányolom az érthető, informatív tájékoztatást, és azt, hogy az oltást szinte házhoz vigyék
Az ország toxikológusa Covidról, poszt-Covidról és Covid-hájról is beszélt az Indexnek.
– mondja a főorvos, aki leszögezte: az oltási kampány nagyon jól indult, és nagyon szerencsés, hogy már ennyien (köztük gyerekek és tinédzserek is) kaptak vakcinát. Ugyanakkor az emberek még mindig nincsenek tisztában az oltások működésével, milyenségével, márpedig a kommunikációnál most nincs fontosabb. Zacher ezen véleménye nem újkeletű, már májusban kifejtette az Index Sunday Brunch című podcastjében ezzel kapcsolatos gondolatait.
Spoiler: a két keleti oltóanyag termeli a legkevesebb ellenanyagot.
Boldogkői Zsolt virológus – aki szerint szintén lesz negyedik hullám, a kérdés csak az, mikor – a Sinopharm-vakcina antitestmérési tapasztalatait idézve az Indexnek elmondta: a hazai laborok eredményei alapján úgy tűnik, hogy a hatvan év felettiek 20-30 százalékánál, míg a nyolcvan év felettiek 50 százalékánál nem alakult ki megfelelő védettség.
Ez várhat azokra, akiknek nincs ellenanyaguk.
Arról is beszámoltunk, hogy a román operatív törzs júliusi 8-ai adatai szerint eddig 715 magyar ment át Pfizer-oltásért Romániába– Zacher Gábornak erről is megvan a véleménye.
Szintén fontos leszögezni, hogy mindenki másképpen reagál az oltásra, ami nem nyújthat 100 százalékos védelmet. Ugyanakkor nagy probléma, hogy azoknak, akiknek a kínai vakcinától nem alakult megfelelő védettségük, nem kaphatnak harmadik oltást. Igenis kellene harmadik oltás, és nem egy nagyváradi Tesco-parkolóban kell megkapniuk ezt a magyaroknak
– fogalmaz a doktor. Meglátása szerint őszig még 2-2,5 millió embert kellene beoltani, hiszen a nyárnak hamarosan vége, a vírusvariánsok pedig az egész világot fenyegetik. A kórházban meglátása szerint most béke van, nincs annyi beteg, a gyanús, illetve igazoltan koronavírusos betegeket pedig a megyei kórházba irányítják. Ezen persze változtathat az újabb járványhullám, avagy a delta-variáns – teszi hozzá a főorvos.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz tegnap egy nyilatkozatában arra figyelmeztetett: ismét növekszik a járvány halálos áldozatainak száma, a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa kezd dominánssá válni: már a világ 104 országában mutatták ki.
Azokra a kérdésekre, hogy lesz-e negyedik hullám, mikor és hol nyaraljunk idén, avagy szabadon fesztiválozhatunk-e, szintén kiforrott véleménye van a hatvani főorvosnak, aki ezúttal is leszögezi: ne legyen igaza!
Útközben láttam ma egy fesztivál szlogenjét, idézem: „mindent bepótolunk!”. Hát, remélem, hogy ez tényleg csak a bulira vonatkozik. És ez most szól a koncerteknek, négyszáz fős esküvőknek, és pláne a külföldi kiruccanásoknak. Egyre több ország szigorít, és a korábban idézett oltási ranglista azért is fontos, mert ha itthon csökken az oltási hajlandóság, és folyamatosan romlik a pozíció, nem sokáig lesz zöld besorolásban Magyarország. Bár, ha engem kérdeznek, egyébként is azt mondom: keressünk belföldi úti célt, bírja ki a magyar tenger nélkül az idei nyarat, mert baj lesz! Mert negyedik hullám lesz, a kérdés csak az, hogy mikor és milyen
– mondta Zacher Gábor.
Tizenhét új fertőzött, meghalt három beteg.
Keddre 17 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt három beteg. Kórházban 86 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen – adta hírül a kormányzati tájékoztató oldal kedd reggel.
Egy nappal korábban a hétvégi adatokat közölték, e szerint július második hétvégéjén 102 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt három koronavírusos beteg. Kórházban 73 beteget kezeltek, lélegeztetőgépen 13-an voltak.
Július 8-án átléptük a harmincezret a Covid miatt elhunytak számában. Mint megírtuk, az adatsorban szerepet játszanak a kormányzat járványügyi döntései, a lakosság lesújtó egészségügyi állapota és a számítási módszertan is.
Kiskunfélegyháza lélekszámához mérhető a fertőzés miatt életüket vesztettek száma.
(Borítókép: Zacher Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.
11 perce
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
3 órája
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
5 órája
6 órája
8 órája
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
9 órája
10 órája
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04