Három kerület is lemondott az önkormányzati piacokról, kormányközeli vevők a színen

2021.07.16. 08:07 Módosítva: 2021.07.16. 08:07

Egymás után három kerület döntött úgy, hogy az önkormányzati piacot eladja vagy külsős cégre bízza. A háromból kettő kormányközeli érdekeltségbe került, a harmadik sorsát illetően még nincs döntés – adta hírül a Népszava.

Ahogy az Index is megírta, a VII. kerületi képviselő-testület megszavazta, hogy bérbe adják két vállalkozásnak a Klauzál téri vásárcsarnokot. Ezzel a DK-s Niedermüller Péter által vezetett erzsébetvárosi önkormányzat lehetővé teszi a Szini Bélához köthető Andrássy 52 Bar Kft. és a Pontoonka Group Kft. számára, hogy átalakításokat hajtson végre az épületen, majd legalább 2037-ig üzemeltesse Gastro Market néven a csarnokot.

A képviselő-testületben a Momentum nem volt hajlandó kompromisszumra a csarnokkal kapcsolatban és az Élhető Erzsébetváros Egyesület sem szavazta meg, így a Niedermüller Péter által megkötött megállapodást a Fidesz segítette hozzá a szavazattöbbséghez. A kétfős frakció ugyan nem vett részt a döntéshozatalban, de lehetővé tette, hogy a pártszövetség tagjai elfogadják az előterjesztést.

Hasonló sorsra jutott az óbudai Kolosy téri piac is, miután a DK-s (2020-ig szocialista) Kiss László vezette önkormányzat a felújítás, a bérletidíj-bevételek bizonytalansága, valamint a beruházás megtérülésének számításai alapján tavaly tavasszal az üzletház értékesítése mellett döntött. Az erről szóló tendert a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Kolosy Invest Kft. nyerte meg bruttó 497 milliós ajánlatával, miközben üzemeltetőként a szintén kormányközeli Erdei Bálint Kapu a Promenádhoz Kft. nevű cége is részt vesz az üzletben.

Az V. kerületi Hold utcában található, 1897-ben Cziegler Győző tervei alapján felépült vásárcsarnokot 2014-ben újították fel utoljára, ám a Belvárosi Piac néven újranyitó csarnok egyre inkább elvesztette funkcióját. A járvány alatt drasztikusan visszaesett rá a kereslet, a bérlők többsége felmondott, mire az önkormányzat a piac bezárása mellett döntött januárban. Az újranyitás időpontja bizonytalan, s azt sem tudni, hogy egyáltalán piacként működik-e majd tovább.