Jön az Európai Bizottság jogállamisági jelentése, a civilek lépéseket várnak

GettyImages-1227574496
2021.07.20. 11:41
Vera Jourová és Didier Reynders uniós biztosok ma délután sajtótájékoztatót tartanak, várhatóan ezt követően hozzák nyilvánosságra az Európai Bizottság 2020-ról szóló jogállamisági jelentését.

Nyolc magyar civil szervezet – az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország – az Indexnek is megküldött közös közleményben tudatta, hogy együttműködésben válaszolt az Európa Bizottság kérdéseire. Felhívták a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság a jogállamisági jelentés elkészítése során nemcsak a tagállamoktól származó információkat veszi figyelembe, hanem meghallgatja a civil szervezeteket, és az újságírók vagy akár a bírók is elmondhatják véleményüket.

Ezzel a lehetőséggel élt közösen a nyolc civil szervezet. Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy már a 2019-ről szóló jogállamisági jelentés is súlyos problémákat azonosított Magyarország esetében. Álláspontjuk szerint „a kormány jogállamiságot sértő tavalyi lépései fényében meglepő lenne, ha idén más lenne az összkép”.

A nyolcak bíznak abban, hogy idén ajánlásokat is megfogalmaz majd az Európai Bizottság a jelentésben, és a problémák beazonosítását konkrét lépések követik. Ugyanakkor kritikákat is megfogalmaztak a jelentés elkészítésének folyamatával szemben.

Többek között azt kifogásolták, hogy

  • a magyar kormány által benyújtott országjelentés nem volt megismerhető előzetesen, azt sem az Európai Bizottság, sem a kormány nem hozta nyilvánosságra, így az állampolgárok beadványaikban nem tudtak reagálni az abban foglaltakra.
  • A jelentés elkészítése során a civil szervezeteknek és az állampolgároknak idén is egy előre meghatározott, minden tagállam esetében azonos kérdéssorra kellett választ adniuk, kérdésenként előre meghatározott terjedelemben. Ez nem teszi lehetővé azt, hogy a válaszadók megfelelő mélységben foglalkozzanak az adott országra specifikus jogállamisági problémákkal. Magyarország esetében nem volt mód például a tudomány szabadságával és az egyetemi autonómiával kapcsolatos problémák bemutatására, és nem vonatkozott külön kérdés arra sem, hogy mennyiben hajtja végre az adott tagállam a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága ítéleteit, noha a kormány szerintük ezt is folyamatosan szabotálja.

A nyolc civil szervezet szerint részben a fentieknek tudható be, hogy

ugyan a 2019-re vonatkozó jelentés minden vizsgált területen a jogállamiságot súlyosan veszélyeztető problémákat azonosított Magyarország kapcsán, mégis kimaradtak belőle fontos, rendszerszintű problémák, mint például a közszolgálati média kormányzati megszállása vagy az Alkotmánybíróság függetlenségének felszámolása.

Sok jelzett probléma esetében

hiányzott a kontextus, a jogállamiság lerombolására tett, 2019 előtti lépések bemutatása és értékelése, így pedig valós mélységük nem volt megérthető a magyar helyzetet nem ismerőknek.

Ahogy a jelentés megjelenése után több szakértő is jelezte,

a jelentés nem mutatta meg megfelelően az összefüggéseket, és elmulasztotta annak világos kimondását is, hogy Magyarországon a jogállamisággal kapcsolatos problémák strukturálisak és rendszerszintűek.

Fájó hiányosságnak nevezték a civil szervezetek azt, hogy az Európai Bizottság nem tett konkrét ajánlásokat a kormányoknak, ami megnehezíti majd annak az értékelését is, hogy mennyiben orvosolták az egyes tagállamok a tavalyi jelentésben jelzett jogállamisági problémákat.

A nyolcak szerint a jogállamisági jelentés középtávon valóban hozzájárulhat az igazságszolgáltatás függetlenségének, a korrupció elleni keretrendszernek, a média sokszínűségének, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének megerősítéséhez az Európai Unió tagállamaiban.

Ehhez azonban szükség lesz arra is, hogy az Európai Bizottság – figyelembe véve a szakértők és a civil szervezetek jelzéseit – orvosolja az első jelentések gyerekbetegségeit. Emellett a bizottságnak a jelentés megállapításait fel kell használnia arra is, hogy konkrét lépéseket tegyen az uniós jognak való megfelelés kikényszerítése érdekében, akár kötelezettségszegési eljárások, akár más, uniós jogállamisági mechanizmusok formájában.

(Borítókép: Vera Jourová és Didier Reynders. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.

március 1., 17:03

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Holttestet találtak a Börzsönyben

Holttestet találtak a Börzsönyben

A férfi még január végén tűnt el, akkor keresőakciót is indítottak miatta.

40 perce

  • Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.

március 2., 05:57

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.

március 1., 18:27

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.

március 1., 07:11

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.

március 1., 08:27

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány

„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány

A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.

március 1., 12:31

  • Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.

március 1., 09:59

  • Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.

március 1., 10:40

  • Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Meglepő eredmény született.

március 1., 12:53

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.

március 1., 13:02

  • Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi

Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi

A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.

március 1., 16:55

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

3 órája