
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Több mint hatéves megállapodást bontott fel a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Szférában Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ).
A Balogh Zoltán vezette szervezet indoklásában szerepel, hogy a 2021. július 31-i nagygyűlésükre a Cser Ágnes vezette szervezettől nem kaptak válaszlevelet, sőt, tagjait távolmaradásra szólította fel, sőt a nagygyűlésen résztvevőkről sértő kijelentést fogalmazott meg.
A kormány a Cser Ágnes vezette szervezetet tekinti tárgyalópartnernek az egészségügyi szervezetek közül, hiszen amíg a tüntetést szervező MESZK-et még tárgyalóasztalnál sem hallgatta meg, addig július elején az Emmi stratégiai partnerségi megállapodást kötött az EDDSZ-szel.
Arra hívják fel a figyelmet, hogy már a járvány előtt betöltetlen volt a szakdolgozói állások 15 százaléka, ez pedig 5500 üres pozíciót jelentett.
Cser Ágnes akkor még úgy számolt be a megállapodásról, hogy már hosszú évek óta „igényes együttműködés” van az Emmi és az általa vezetett szakszervezet között, és azért küzdenek közösen, hogy az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményei, jövedelme méltók legyenek az általuk végzett feladathoz.
Ugyanakkor a MESZK a hónapok óta fokozódó egészségügyben kialakult problémák miatt döntött úgy, hogy a Hősök teréről üzennek.
A döntéshozók nem hallgattak meg bennünket a tárgyalóasztalnál, ezért a Hősök teréről kell üzennünk a fizikai és lelki terheinkről és a felelősségteljes munkánk alulfinanszírozottságáról
Az egészségügyi szakértők szerint az ágazatban dolgozók nagy része vállalja az új jogviszonyt március elsejétől.
– mondta el korábban Balogh Zoltán. A MESZK elnöke ezzel a még tavaly elfogadott, de idén életbe lépett új szolgálati jogviszonyra utalt, amely jelentősen megreformálta a hazai egészségügyi viszonyokat.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM