Kisállat a nagyvárosban: jó példák és rémtörténetek

Králl Bernarda cikke

Felesleges szépíteni a dolgot: jelentős időbeli és anyagi ráfordítást, valamint komoly elköteleződést kíván az, ha valaki kisállattartásra adja a fejét Magyarországon. Különösen igaz ez a nagyvárosiakra, akik gyakran 50–60 négyzetméteres, két-három szobás panelekon osztoznak kedvenceikkel, és néha lehetőségeiken felül költenek az egyre dráguló ellátásukra. Idehaza díszmadarakat tartanak a legtöbben, de a szárnyasok mellett rengeteg macska, kisemlős, díszhal és más hobbiállat él a falak között, emberi társaságban. A leglátványosabb csoport természetesen a kutyás gazdiké, akik – ha esik, ha fúj – naponta többször is leviszik kedvenceiket az utcára, és ezáltal állandó szereplői az állattartással nem foglalkozók mindennapi életének is.

Sokan sokféle okból tartanak kedvenceket vagy társállatokat. Az ember alapvetően természeti lény, ám ettől már rég eltávolodott, és különösen igaz ez a nagyvárosokra, ahol alig van kapcsolat a természethez. A nyugodt állatok látványa az ősidőktől kezdve nyugtató hatással van ránk, elődeinknek azt jelentette, hogy nincs veszély a közelben, de számunkra is komoly stresszoldó hatással bír egy-egy házi kedvenc

– magyarázta az Indexnek Dr. Sátori Ágnes állatorvos, viselkedésterapeuta.

Ezt a jótékony hatást tudatosan használják ki a terápiák során, de az otthoni állattartásnak is van, lehet hasonló funkciója. Amikor egy nehéz nap után leülünk, és bámuljuk a halakat, vagy hagyjuk, hogy a macskánk bekuckózzon az ölünkbe, akkor tudattalanul, ösztönösen is relaxáló, feszültségoldó tevékenységet folytatunk. Tanulmányok igazolják, hogy az állattartók körében kedvező irányba változik a stresszhormonok szintje, a vérnyomás, a szívfrekvencia, a légzésszám, sőt a betegségekből való felépülési idő is számottevően rövidül, kedvenceink tehát a fizikai és lelki egészségünkre is jótékony hatást gyakorolnak.

Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy valaki „önként és dalolva” vállalja az állattartást, a választott kedvenc igazodik-e az egyéniségéhez, temperamentumához, életviteléhez, anyagi helyzetéhez, vagy pedig kényszerből köttetett ez a „házasság”. A járványidőszakban sűrűbben előfordult, hogy egy család állatot örökölt egy elhunyt idős rokontól, esetleg a gyerek állított vele haza, és a lakásban ragadt, sokan pedig épp a home office miatt gondolták úgy, hogy eljött az idő egy állat befogadásához.

Sajnos sok ember még mindig nem megfelelően választ, bár sokan küzdenek érte, hogy jó irányba történjen változás ezen a téren. A menhelyek például alaposan megnézik, kinek adnak egy állatot, az állatorvosok is rengeteg tanácsot adnak a gazdiknak, és ma már sok olyan internetes felület létezik, amelynek segítségével kiválaszthatjuk a számunkra ideális állatot. Ennek ellenére a választások jó része sokaknál még mindig nem tudatos

– állapította meg Dr. Sátori Ágnes.

Az állatokkal (különösen a kutyákkal, macskákkal) való foglalatoskodás jókedvet és egészséget hoz, mert az önfeledt játék az embernél endorfinfelszabadulással jár. Segítséget nyújtanak a szellemi-fizikai aktivitás fenntartásában is, ami különösen időseknél fontos, de ezt egy törpenyúllal, kanárival vagy akár díszhalakkal is elérhetjük. Észrevehető, hogy a kutyás gazdik nyitottak, gyorsan, könnyen kötnek barátságokat, ráadásul a kutyatartás mindig jó ürügyet szolgáltat arra, hogy kimozduljunk a természetbe. Egy fűben játszó, szaladgáló emberpár sokakban visszatetszést kelthet, de ha egy négylábú társaságában teszik mindezt, akkor senki sem talál benne kivetnivalót.

Felhígult a tábor

„Az elmúlt néhány évtizedben sok minden változott, nemcsak a kutyatartás, de az emberek is, ez társadalmi szintű jelenség. A kutyakozmetikusi szakma megbecsülése elmúlt, és felhígult a kutyatartók tábora is. Sokan vannak, akiknek nem való, mégis tartják őket, hogy a szomszédot utánozzák. A szaporítótelepek révén pedig bárki hozzájut olyan kisállatokhoz, amelyeknek talán megszületniük sem lett volna szabad, hiszen gyakran betegek. Volt már olyan kezdeményezés, hogy egyfajta jogosítványhoz kellene kötni a kutyatartást, de egyelőre csak tanfolyamok léteznek, és azok elvégzése nem kötelező” – fest őszinte képet a mai helyzetről Derzsi Andrea, egy  kutyakozmetika tulajdonosa. 1987 óta dolgozik ezen a területen, eleinte házhoz járt, és főleg uszkárokkal foglalkozott, majd 2007-ben megvásárolt egy VI. kerületi üzletet.

A kutyakozmetikát sokan puccos dolognak gondolják, pedig alapvető feladata az egészségmegőrzés. A legtöbb fajtánál megkívánt a rendszeres fül- és bűzmirigytisztítás, karomvágás, fürdetés és nyírás, az tehát másodlagos, hogy például egy uszkár mennyire divatosra van nyírva – ez a szakma nem a pomponokról szól. Sokan nem tudják, milyen rendszeres ellátást igényel a kutyájuk, ez pedig betegségeket idézhet elő. Megnőtt tehát a kutyakozmetikusok felelőssége, olyanokká váltak, mint az embereknél a körzeti orvosok: észrevesznek, diagnosztizálnak problémákat, jó néhány kutya csak így kerül szakorvoshoz.

Egy állattal nagyjából két órán keresztül foglalkozom, de már amikor bejön, akkor látom a szemén, hogyan van tartva. A szoros testi kontaktus miatt hamarabb megtalálok például egy emlődaganatot vagy zsírcsomót, mint a gazdi, aki otthon nem feltétlenül vakargatja egyfolytában a kedvence hasát. Jó érzés, hogy egy-két kutya életét már én is megmentettem

– mondta Derzsi Andrea.

Bár az otthon tartott állatokat nem szabad emberként kezelni, a legtöbben mégis gyerek szerepkörben élnek a gazdáik mellett. Állandó gondoskodást, odafigyelést igényelnek, az időseknek pedig a „szükség van rám” érzését adják. Különösen így volt ez a járvány időszakában, amikor visszaesett a családi látogatások száma.

„A háziállatok nem pótolhatják a kirepült gyerekeket, az elvesztett házastársat, mégis mennyiségi és minőségi változást hoznak a társas kapcsolatokban. Ugyanakkor barrierek is lehetnek, elhatárolhatnak: aki 15–20 macskával él, az aligha megy emberek közé, de a tiniknél is megfigyelhető, hogy azért tartanak otthon például madárpókot, hogy így tartsanak távolságot a szülőktől. Az állat néha alternatív társsá válik, vannak például olyan hajléktalanok, akik a legnagyobb fagyban sem mennek a melegedőbe, mert nem hagyják kint a kutyát” – sorolta fel az eltérő funkciókat Dr. Sátori Ágnes.

Társ, de nem családtag

Nem baj, ha a kedvenceinket családtagként kezeljük, és ők is részt vesznek a szociális hálónkban, de hiba „embert csinálni” belőlük, mert az a kutyáknak, macskáknak sem jó. Az állatorvos-viselkedésterapeuta úgy gondolja, hogy ma már egy „állati” születésnap vagy karácsony megünneplése nem számít kirívónak, mint ahogy az sem, hogy fényképeket tartunk kedvenceinkről, illetve nyaralni visszük őket. A jólétet azért is biztosítani kell számukra, mert a modern életvitel nagy elvárásokat hárít rájuk.

Amely ezt persze csak akkor tűri el (sőt akár élvezheti is), ha már kölyökkorban erre szocializálják, és nagyon fontos, hogy teret kell biztosítani neki az összegyűlő feszültség egészséges levezetésére, például tréningekkel, sok futással, szimatot „megdolgoztató” noseworkkel. Nélkülözhetetlen, bár erről sokan megfeledkeznek, hogy a kutyák a fajtársaikkal is kapcsolatba léphessenek, az tehát rossz hozzáállás, hogy sok kutyát macskaként tartanak, táskában viszik az utcára, pelenkára szoktatják.

Hallani olyan esetekről, amikor a házi kedvenc átveszi az irányítást az emberek élete fölött. Az egyik családban például mindenkinek csendben ülve kell megvárnia, amíg a kutyájuk befejezi a táplálkozást, ami nyilvánvaló esztelenség.

„Szerintem már az is túlzás, ha az állatunkat az asztalunk mellett etetjük, az ágyunkban alszik, mindenhová magunkkal visszük, és az összes örömünk, bánatunk rajta csapódik le. A kutyák például egyértelműen érzik, ha a gazdijuk feszült, ám ha az okát nem ismerik, akkor könnyen átterjedhet rájuk is, és bele is betegedhetnek. Az állatoknál is kialakulhat komoly szorongás, ami néha elmehet akár a depresszióig, az evés- és alvászavarokig. Hagyjuk kedvenceinket kutyának, macskának lenni” – tanácsolta Dr. Sátori Ágnes.

„Aki státuszszimbólumként tart kutyát, az baj esetén gyakran megfutamodik, azonnal kirakja az állatot az út mellé, vagy jobb esetben elviszi egy menhelyre. Nekem már volt olyan kutya a kezeim között, akit elvettem volna a gazdájától. Az idős szuka szeme rettentő betegnek tűnt, gennyezett, és mivel nem kezelték, a szőre összecsomósodott az arcán. Előfordult olyan is, hogy a gazdi észre sem vette, hogy az állat végbélnyílásánál a szőr teljesen össze volt csomósodva, megnehezítve az ürítést. Nekünk azt is le kellett bontani nullás géppel, szóval ez nem egy cuki szakma” – egészítette ki a fentieket Derzsi Andrea, rámutatva, hogy nemcsak a kényeztetés, de az elhanyagolás is jellemző attitűd.

Ki nevel kit?

Szakemberek gyakran javasolják fiatal pároknak, hogy gyermekvállalás előtt próbálkozzanak meg az állattartással. Nem „porontypótlékként”, hanem éppen ellenkezőleg: így ugyanis a férfi és a nő jobban megismeri egymást, kiderül, ki hogyan vállal felelősséget, milyen nevelési elvekkel dolgozik, hogyan kezeli a vészhelyzeteket, és milyen megoldási technikái vannak. Rögtön kiderül, hogyan lesznek képesek közösen gyereket nevelni.

A fentiekből az is nyilvánvaló, hogy ez a hobbi meglehetősen költséges, bár az ma már ritkábban fordul elő, hogy a gazdik erőn felül költenek. Derzsi Andrea szerint régebben gyakoribb volt, hogy valaki inkább farhátat evett, magától vonta meg a falatot, csak hogy a kutyája kozmetikushoz kerülhessen.

Négy kutya tartása komoly logisztikát igényel, de kettesben könnyebb a dolog, édesanyám legalább annyit törődik velük, mint én. Ha újraindítom a vállalkozásomat, valószínűleg minden nehezebb lesz. Jelenleg reggel 6 óránál tovább sosem hagynak aludni. A két közepes és két kis testű állat havi ellátása nem kevés pénzbe kerül, de semmiben sem nélkülöznek. Próbálunk kiadós, tápláló ételeket főzni nekik, fűszerek nélkül, és kúraszerűen különböző vitaminokat szednek. Havonta kapják a kullancstablettát, ezenfelül kisebb apróságokat, játékokat, ritkán ruhákat is vásárolunk nekik

– sorolta Asztalos Adrienn.

Lényegében ezek azok a dolgok, amelyeket az állattartással nem foglalkozók értetlenül szemlélnek, felesleges pénzkidobásnak tartanak. Ez a csoport kötöttségnek gondolja a házi kedvencekkel való foglalatoskodást, amit persze az állattartók is éreznek, de nem élik meg negatívumként. Aki nem tart állatot, az gyakran a környezetétől tanult viselkedést követi. Sokan csak a rendetlenséget, a zajt, a személyes szabadság részleges elvesztését látják az állattartásban, pedig ez ugyanakkor toleranciára is nevel. Hogy oda kell figyelnem a másikra, nem engedhetem rá a kutyámat idegenekre, és persze az ürüléket is mindig össze kell szedni. A macskámra pedig csengőt kell tennem, nehogy levadássza a madarakat, kétéltűeket, hüllőket.

„Létezik ellentét állattartók és nem állattartók között, és ennek feloldásához mindkét oldalnak nyitnia kellene a másik felé. Ne feledjük, hogy az állattartás erős empátiafejlesztő, már kisgyerekként megtanuljuk általa, hogy odafigyeljünk a másikra. Aki pedig így nő fel, az az emberekkel is képes lesz türelmesebben, toleránsabban viselkedni” – összegezte Dr. Sátori Ágnes.