Nemsokára eltűnhet a málna Magyarországról
Drasztikusan visszaesett a málnatermesztés Magyarországon. Idén már a 200 hektárt sem érte el a gyümölcs termőterülete, a magyar málna pedig már július közepén elfogyott – írja az Agrárszektor.
Míg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az ezredforduló idején 1500 hektáron termesztettek málnát Magyarországon, addig 2020-ban 253 hektárról 492 tonna málnát takarítottak be, ez pedig
56 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A KSH adatai szerint a friss és a fagyasztott málna külkereskedelmi egyenlege negatív volt tavaly, ugyanis a friss málna behozatala 20 százalékkal csökkent és összesen 369 tonnát tett ki. Ezzel szemben a kivitel nem érte el az egy tonnát sem, ami
60 százalékos csökkenést jelent az előző évihez képest.
Az év első öt hónapjában a friss málna importja 6 százalékkal, 187 tonnára csökkent 2020 azonos időszakához képest.
A fagyasztott málna behozatala 2020-ban az előző évihez képest 10 százalékkal nőtt a KSH adatai szerint, vagyis 2,76 ezer tonnát tett ki, a kivitel viszont 13 százalékkal emelkedett, 1,19 ezer tonnára. Csökkent az import és az export is, ugyanis 2021 első öt hónapjában a fagyasztott málna importja 44 százalékkal, 799 tonnára, a kivitele pedig 55 százalékkal, 275 tonnára csökkent az előző év hasonló időszakához képest.
Az árakon is látható, hogy valami nincs rendben, Az Agrárgazdasági Intézet Piaci Árinformációs rendszerének adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a belföldi málna a kínálatban idén a 24. héten jelent meg a kínálatban, a termelői ár pedig 34 százalékkal, 2225 forintra emelkedett kilogrammonként a 24-32. hetekben az előző év azonos periódusához képest.