Áder János: Több mint ezer éve a bátorság, a hűség és az alázat visz minket tovább

DBZOL20210820010
2021.08.20. 09:18

A nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik – mondta a köztársasági elnök pénteken, az államalapítás évfordulója alkalmából tartott ünnepi tisztavatáson, az Országház előtti Kossuth téren.

Áder János hangsúlyozta, az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata.

A járványidőszak ostromállapotában, amikor nap mint nap újabb erőpróbákat kellett kiállnunk, amikor hullámtól hullámig küzdve éltünk, fényévnél is távolabbinak tűnt az ünneplés felszabadult öröme.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy „ez idő tájt aligha láttuk meg magunkban a dicső múlt folytatóit, sokkal inkább hasonlítottunk a számtalan balsorsban megpróbált őseinkre”. Áder János szerint azonban az „elmúlt hónapokban, amikor annyi mindenről le kellett mondanunk, kiderült, hogy mennyi mindenbe kapaszkodhatunk”.

Kiderült, hogy a félelmek, a fájdalmak végső határán, de még azon is túl van valami, ami visszahúz minket az örvény pereméről, vannak erőtartalékaink magunkban és a közösségbe

– idézi az MTI Áder Jánost, aki hozzátette: „kiderült, hogy tudunk önzetlenek, segítőkészek, figyelmesek és fegyelmezettek lenni, hogy tudunk türelemmel várni, alkalmazkodni, odafigyelni”.

Áder János beszédében külön megemlékezett a közelmúltban véget ért tokiói olimpia résztvevőiről is. Elmondta, a magyar olimpikonok örök emléket hagytak a szívekben, évek múltával pedig ugyanúgy jelképpé válnak, mint a győztes csaták, a szabadságért kirobbant forradalmak, amelyek szintén magyarok álmaiból, tetteiből, magyarok harcaiból és győzelmeiből váltak jelképpé.

Az államfő szerint a járvány arra is rámutatott, „hogy vannak a biztonságunkért éjt nappallá tévő honfitársaink a kórházakban, az idősotthonokban, a mentőautókban és vannak magyar honvédek, akik naponta értünk szolgálnak”.

Amikor esküt tettek a haza védelmére, arra kérem önöket, ne csak a távoli hősökben, ma inkább a saját bajtársaikban lássák meg a példaképet. Mindazokban, akik az elmúlt hónapokban megmutatták, mit is jelent a hűség, a haza szolgálata

– tette hozzá. A köztársasági elnök hozzátette, a járvány idején kiderült, hogy nincs kis feladat, nincs alacsonyabb rangú szolgálat.

Csak parancs van, küzdelem van, helytállás van

– mondta, majd példaként említette, hogy a katonáknak biztosítaniuk kellett a kórházak rendkívüli működését, az oltópontokon irányítani a tanácstalan embereket, ellenőrizni a tilalmak betartását, összességében „óvni-védeni egy láthatatlan ellenséggel harcoló hazát”.

Áder János arra kérte az újonnan avatott tiszteket, ne feledjék, hogy az „egyenruhájukban, rajta a zászlóval, a címerrel, mindannyian a bátorság, a hűség és az áldozatos szolgálat jelképévé válnak”.

Több mint ezer éve ez a bátorság, ez a hűség és ez az alázat visz minket tovább az úton. A járvány feletti győzelemnek is ára volt: megküzdöttünk, megszenvedtünk érte. A mi nemzedékünknek jutott ez a feladat. Nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben. Alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, hogy mi, magyarok, szenvedéllyel élők, szabadságszeretők, hűséggel építők, megmaradjunk itt, Európa szívében, hogy gyógyuló, bizakodó, gyarapodó, erősödő élet legyen itt, a Kárpát-medencében

– mondta Áder János.

(Borítókép: Áder János köztársasági elnök és Ruszin-Szendi Romulusz a Magyar Honvédség parancsnoka a Parlament előtti Kossuth téren tartott zászlófelvonáson a Szent István-napi ünnepségen 2021. augusztus 20-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)