A büntetőfékezést igen, a leállósávban haladást nem tartják veszélyesnek a magyar sofőrök

2021.08.26. 13:50

Az ittas vezetés, a büntetőfékezés és a piroson áthajtás a három legfőbb szabálysértés, amelyet a magyar autósok a legveszélyesebbnek tartanak – tudható meg a Magyar Suzuki és az Ipsos közös, reprezentatív lakossági felméréséből. 

Magyarországon a tavalyi évben a járművezetők hibájából adódó 

balesetek 10 százaléka következett be részeg sofőrök miatt,

így elmondható, hogy a nagy többség felelősségteljesen viselkedik vezetés előtt és közben is, legalább is az alkoholfogyasztás kérdésében. Nincs külön statisztika a büntetőfékezés és a piroson való áthajtás miatt bekövetkezett balesetekről, azonban nem véletlen, hogy az ezeket elkövetőket akár három év szabadságvesztéssel is büntethetik.

A kutatás résztvevőinek 95 százaléka kifejezetten balesetveszélyesnek tartja, ha rossz állapotú járművel közlekedünk. A számok alapján ebben is szabálykövetőek a magyar autósok, mert a járművek műszaki hibájából adódó balesetek száma kevesebb mint 1 százalék volt 2020-ban. 

Ellentmondás látszik a megkérdezettek véleménye és a statisztikai adatok között, mert a közúti közlekedési 

balesetek háromnegyede gyorshajtás, az elsőbbségi vagy a kanyarodási szabályok megszegése miatt történt a tavalyi évben,

miközben a kérdőív kitöltőinek 92 százaléka nagyon balesetveszélyesnek tartja az indexhasználat elmulasztását, amely kanyarodáskor is kötelező és elengedhetetlen.  

Sokkal megengedőbbek a magyar autósok a vezetés közbeni dohányzással, evéssel, a zebrán kívüli átkeléssel, illetve a leállósáv használatával, valamint a jobbra tartás elmulasztásával vagy a hangos zenehallgatással, hiszen a megkérdezettek többsége szerint ezek a cselekmények a legkevésbé veszélyesek. 

Kiemelhető a felmérésből az is, amit feltehetőleg számos autóvezető megtapasztalt már, hogy közlekedő társaik sokan nem megfelelő mentális állapotban, idegesen, feszülten vezetnek. Az adatok alapján az is elmondható, hogy a magyarok 75 százaléka szerint elengedhetetlen betartani a KRESZ-t, és 73 százalékuk úgy véli, hogy számos baleset mégis a szabályok figyelmen kívül hagyása miatt történik. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.

február 6., 16:40

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.

február 6., 08:38

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.

február 6., 10:55

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.

február 6., 13:25

  • Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.

február 6., 16:09

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

február 6., 12:39

  • Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi

A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi

A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

február 6., 12:47