Kereszttűzben a védettségi igazolvány, a nyerőgépek és a Klubrádió ügye
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Nagyító alatt a védettségi igazolvány
Mint arról már beszámoltunk, több alkotmányjogi panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz, amelyben az indítványozók a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet védettségi igazolvánnyal kapcsolatos egyes rendelkezéseinek megsemmisítését kérték.
Az ügyben eljáró öttagú tanács az egyesített alkotmányjogi panaszt befogadta, és megkezdte érdemi vizsgálatát.
Az indítványozók szerint a kormányrendelet tartósan fennálló és súlyos alapjogsérelmet okoz azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
A kifogásolt rendelkezések hátrányosan megkülönböztetik azokat, akik az egészségügyi kockázatok miatt hozott döntésük miatt nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
A megkülönböztetés a panaszosok szerint nem alapul szükséges, arányos és észszerű alkotmányos indokon, különös tekintettel arra, hogy az oltási protokoll szerinti védettség kialakulását megelőzően kiadott védettségi igazolvány nem garantálja a védettség tényleges kialakulását azoknál sem, akik a kormányrendelet szerinti védettségüket igazolni tudják.
Hoppon maradt nyerőgép-üzemeltetők
Az Országgyűlés 2012. október 2-án fogadta el a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosítását, amely megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók működtetését, míg a nyerőgépek üzemeltetését a játékkaszinókra korlátozta.
A törvényjavaslat október 1-jén került a parlament elé, és még aznap lezajlott az összevont általános és részletes vita, majd október 2-án megszavazták.
A törvény október 9-én jelent meg a Magyar Közlönyben, és másnap hatályba is lépett. A különösen szigorú törvényt a kormány súlyos nemzetbiztonsági kockázatokkal indokolta.
Több érintett vállalkozó megtámadta a törvénymódosítást az Alkotmánybíróságon, amely 2013. szeptember 30-án elutasította az indítványt. Egyebek között azt kifogásolták, hogy a jogszabály miatt sok ezer ember munkája szűnt meg, különösen pedig azt, hogy nem kaptak felkészülési időt tevékenységük beszüntetésére. A testület nem osztotta a vállalkozók aggályait, mondván, a felkészülési idő hiánya a konkrét ügyben nem sérti a jogállamiság elvét. A két különvéleményt megfogalmazó alkotmánybíró (Bragyova András és Kiss László) szerint viszont megsértették a pénznyerő játékautomata üzemeltetőinek szerzett jogait, ezért ha a törvényhozó közérdekből megszüntet egy korábban engedélyezett, jogszerűen folytatott tevékenységet, az csak akkor alkotmányos, ha kártalanítja az engedélyek jogosultjait.
A pénznyerő automaták ügye nyolc esztendő után ismét az alkotmánybírák elé került. Az elmúlt években több bírói fórumot is megjártak az indítványozók. Előbb a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, amely a kérelmet a hazai hatékony jogorvoslatok ki nem merítése miatt érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Ezt követően keresetet indítottak a magyar állam ellen közhatalom gyakorlásával és a közösségi jog megsértésével okozott kár megtérítése iránt. A keresetüket az elsőfokú és a másodfokú bíróság is elutasította. Most mindkét ítéletet megtámadták az Alkotmánybíróságon, azt állítva, hogy
MEGSÉRTETTÉK A TISZTESSÉGES BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSHOZ VALÓ JOGUKAT, MIVEL A BÍRÓSÁG ELMULASZTOTTA FELHÍVNI ŐKET AZ ESETLEGES KÁRTÉRÍTÉST MEGALAPOZÓ IDŐSZAKRA VONATKOZÓ KONKRÉT IGÉNYÜK, ILLETVE AZ AZT MEGALAPOZÓ BIZONYÍTÉKOK ELŐTERJESZTÉSÉRE.
A testület elnöke augusztus 26-án szignálta ki az ügyet előadó alkotmánybíróra.
A Klubrádió az egyenlő bánásmódért
A Klubrádió a nyáron indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, mert jogsértőnek tartja, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 2020 szeptemberében hiányos adatszolgáltatásra hivatkozva nem hosszabbította meg újabb hét évre a 2021. február 14-ig érvényes frekvenciahasználati engedélyét.
A médiahatóság döntése miatt a Klubrádió nem folytathatta a sugárzást a Budapest FM 92,9 MHz-es frekvencián, azóta műsora csak az interneten érhető el.
A Fővárosi Törvényszék szerint a Médiatanács teljesen jogszerűen, a Médiatörvény és a pályázati felhívás alapján járva zárta ki a Klubrádiót a pályázatból, majd ezt a döntést a Kúria is helybenhagyta. A Klubrádió szerint ügyükben sérült az egyenlő bánásmód elve. Cech András ügyvéd, az alkotmánybírósági indítvány szerzője úgy vélekedett:
más rádióknak annak ellenére hosszabbították meg a műsorszolgáltatási szerződését, hogy azok esetében is előfordult hasonló, esetenként súlyosabb jogsértés. Ezt a tényt szerinte a bíróság nem vizsgálta.
Ahogy azt sem, hogy az adminisztratív szabálytalanságokhoz képest aránytalanul súlyos büntetéssel sújtották a Klubrádiót. Az ügyvéd azt is jelezte, ha az Alkotmánybíróság nem semmisíti meg a Kúria döntését, az Emberi Jogok Európai Bíróságához terveznek fordulni.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)