Senki nem használta, ki kellett dobni a 14 milliárdos kormányzati informatikai rendszert
További Belföld cikkek
-
Magyar Péter évértékelőt tart, és hivatalosan is kampányüzemmódra áll át
- Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
- Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser
- Nőjogi szervezetekkel egyeztet a rendőrség a japán nő tragédiájának hatására
- Budapestre látogat kedden az izraeli elnök
Megszűnik az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programja (KÉR), a Jelen egyik forrásának állítása szerint azért, mert
senki nem használta, annyira szar volt.
Az illetőnek rendszeresen kellett volna használnia az ügyiratkezelő rendszert, állítása szerint azonban a felület „kezelhetetlen” volt.
A kormány célja az volt a fejlesztéssel, hogy a papíralapú ügyiratkezelést elektronikus ügyiratkezelés váltsa fel az államigazgatáson belül, ezért folyamatosan digitalizálni kellett a különböző minisztériumok és állami hivatalok közötti aktamozgást. A KÉR funkciója az lett volna a terv szerint, hogy az ügyiratok elektronikus érkeztetését megoldja.
A fő probléma abból adódott, hogy az érkeztető központot kihelyezték egy agglomerációs településre, így az összes, papíralapú hivatalos küldeményt oda kellett kiszállítani szkennelésre, illetve hitelesítésre.
Mivel így tehát minden egyes iratot egy, a fővárosi kormányzati negyedtől távol lévő helyszínre kellett a helyben digitalizálás helyett szállítani, inkább a szokott módon folytatta a papíralapú ügyiratkezelést az illetékes apparátus.
A Jelen összegzése szerint a 2014-es vonatkozó kormányhatározat óta a KÉR (nem) működése összesen közel 14 milliárd forint adót emésztett fel. Egyelőre nem tudni arról, hogy pótolnák valamivel a rendszert. A lap a belügyminisztériumot is megkereste az ügyben, akik az alábbi választ küldték:
Az e-közigazgatás előretörését támogató informatikai fejlesztések és a jogszabályi változások következtében jelentősen lecsökkent a központi érkeztető rendszer használatára kötelezett szervek részére címzett papíralapú küldemények száma. A korábbiakban elkerülhetetlen papíralapú kommunikációs forma eltolódott az elektronikus kapcsolattartás irányába. Ezzel párhuzamosan a közigazgatási szereplőknél bekövetkezett informatikai fejlesztésekkel lehetővé vált a központi érkeztetés helyett helyben, a címzett szervezetnél való hiteles elektronikus másolat készítése a beérkező papíralapú küldeményről
– írták.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után a Demokratikus Koalíció egy Kálmán Olga által szignózott közleményt juttatott el szerkesztőségünk részére, amelyben közölték, feljelentést tesznek az ügyben.
Frissítés II.
Cikkünk megjelenését követően a Belügyminisztérium közleményben reagált, amit változtatás nélkül teszünk közzé az alábbiakban:
A jelen.media 2021. szeptember 4-én közzétett közlése a megszüntetést – tévesen –annak hallgatólagos beismerésének tekintette, hogy a KÉR csődöt mondott, mit több,azt „senki nem használta, annyira szar volt”. A közlést jegyző Ónody-Molnár Dóra szerint a rendszer megszüntetését már egy tervezési hiba előre vetítette, hiszen az„érkeztető központot kihelyezték egy agglomerációs településre”.
Józsefváros nem az agglomeráció része. A 16,56 millió darab ügyirat intézése nemcsőd, 166 millió oldalnyi dokumentum digitalizálása a rendszer használata nélkül ilyen gyorsan, pontosan és hatékonyan nem történhetett volna meg. A KÉR létrehozására és működtetésére fordított források többszörösen megtérültek az ügyintézési idő lerövidülésével, az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkenésével,az eljárások és a szervezeti folyamatok egyszerűbbé válásával.Nyilvánvaló tények nem vitathatóak.
A jelen.media és Ónody-Molnár Dóra, valamint az ezt az irományát minden fenntartás nélkül másodközlő alfahir.hu; civilhetes.net; index.hu; k-monitor.hu; ma.hu; minuszos.hu; napi.hu; nyugatifeny.hu; telex.hu;168ora.hu és 444.hu lebecsüli olvasóit azzal, hogy valótlan információkat tesz közzé.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.
február 8., 15:21
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája