Bulisorozatot indított a kormány, megkoronázásaként helyi fideszesekkel kell fotózkodniuk a fellépőknek
Őszi Hacacáré néven országos rendezvénysorozatot jelentett be a kormány mintegy 130 helyszínen. Hivatalosan a bajba jutott zeneipar megsegítésére és az összetartozás erősítésére a cél, a Telex cikke szerint a bulisorozatnak mindössze két szépséghibája van:
- A helyszínt adó, eddig bejelentett települések kivétel nélkül fideszes vezetésűek, vagy Fidesz-közeli független polgármester vezeti őket.
- A fellépő zenészeket arra próbálják rávenni, illetve bizonyos esetekben kötelezni, hogy fotózkodjanak a helyi kormánypárti, vagy kormányközeli városvezetővel, vagy országgyűlési képviselővel.
A lap kereste Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt, és a Magyar Turisztikai Ügynökséget is, hogy pontosan kik és milyen pénzből szervezik a 130 állomásos road show-t, érdemi választ azonban nem kaptak. Hivatalos kommunikáció híján egyelőre az gyanítható, hogy az Őszi Hacacáré költségeit valószínűleg az a 4,9 milliárd forint fedezi, amelyet július végén jelentett be az MTÜ a Magyar Közlönyben.
A fotózkodással kapcsolatos információkat viszont több, egymástól független forrás is megerősítette. Bizonyos előadóknál állítólag beleírták a szerződésbe azt is, hogy a fellépésért cserébe vállalniuk kell egy 15 perces közönségtalálkozót, rendelkezésre kell állni a helyi sajtónak, valamint fotózkodniuk kell a „rajongókkal”. Úgy tudni, az efféle kitétel nem szokványos Magyarországon, maximum zárt körű, céges magánrendezvényeken szoktak hasonló kikötéseket tenni.
Az eddig ismert információk alapján tehát úgy tűnik, hogy a zeneipar elmúlt időszakban kialakult nehéz helyzetét arra használják fel, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson induló kormánypárti politikusok népszerűségét és online elérését erősítsék, adófizetői pénzből.