Meghalt Zoltai Gusztáv
További Belföld cikkek
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
Vasárnap reggel meghalt Zoltai Gusztáv. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója 86 éves volt – derül ki a Mazsihisz honlapján megjelent gyászjelentésből.
Zoltai Gusztáv 1935. július 28-án született. Szüleit a holokausztban veszítette el, az 1956-os forradalom után munkásőr lett. Belépett az MSZMP-be, 1976-tól a Pesti Vigadó művészeti vezetője, aztán a Játékszín művészeti titkára lett. A Budapesti Zsidó Hitközség kulturális (később ügyvezető) igazgatói tisztégét 1987-től töltötte be, 1991-ben pedig megválasztották a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának. Tisztségéről 2014-ben távozott, Heisler András Mazsihisz-elnök szerint döntése szoros összefüggésben van a német megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság téren emelt emlékművével. Ennek ellenére később Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója lett, amiért sokan bírálták.
Negyedszázados ténykedése minden kétséget kizáróan önálló és hosszú fejezete lesz a magyar zsidó intézmények történetének, a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország életének általában is emblematikus figurája volt. (...) Akik a szervezeten belüli kritikusai voltak, azok sem tagadták ügyességét, személyisége sajátos karizmatikus varázsát és azt, hogy volt benne személyes kedvesség, készség az együttérzésre, személyes segítőkészség, hogy volt benne valami érzelmes szolidaritás a kiszolgáltatottakkal.
– méltatja a Mazsihisz Zoltai Gusztáv alakját.
Végső búcsúztatása 2021. szeptember 20-án, hétfőn lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. A gyászszertartáson Báruch Oberlander rabbi mondja a búcsúbeszédet.
Egy korszak meghatározó alakja volt
Zoltai Gusztáv egy korszak meghatározó alakja, a rendszerváltás utáni években a zsidó közösség első számú vezetője volt – mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke az Indexnek.
A közösségi vezető szerint ez az időszak számos fontos változást hozott a magyarországi zsidóság életébe, amik közül hármat emelt ki. Szavai szerint Zoltai Gusztáv vezetése alatt
- felújításra kerültek az addig lepusztult állapotban lévő budapesti zsinagógák,
- elindult a Zsidó Kulturális Fesztivál, melyet azóta is hagyományosan minden évben megrendeznek, lehetőséget teremtve a zsidó közösségnek, hogy bemutassa értékeit a többségi társadalomnak,
- megkezdte működését jelenlegi zuglói épületében a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola, amely kulcsfontosságú a zsidóság jövőjének szempontjából.
Heisler András az Index kérdésére leszögezte, igen, voltak Zoltai Gusztáv vezetése alatt olyan mozzanatok, amelyeket sokan kritizáltak a közösségen belül, ám azokat az értékeket, amelyekért együtt küzdöttek, tiszteletben kell tartani.
Zoltai Gusztáv életútjáról a Mazsihisz-elnök azt mondta, nehéz gyermekkora volt, hiszen kilenc évesen elvesztette szüleit, ez pedig egész biztosan végigkísérte minden döntését az életben. Kettejük kapcsolatáról azt mondta: évtizedeken át együtt dolgoztak együtt, s bár az élet úgy hozta, hogy elváltak útjaik, neki az irodájában egyetlen fénykép van kitéve, azon pedig ő és Zoltai Gusztáv látható együtt egy rendezvényen.
(Borítókép: Zoltai Gusztáv. Fotó: Kovács Attila / MTI)