Magyar lőszerrel követték el az ukrajnai merényletet
További Belföld cikkek
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
Magyar gyártású lőszerek töltényhüvelyét találták meg azon a helyszínen, ahol merényletet követtek el Szerhij Sefir ukrán miniszterelnöki főtanácsadó ellen szerdán – írja a TASZSZ orosz hírügynökség. Jevgenyi Jenin belügyminiszter-helyettes azt mondta: nem kizárt, hogy a lőszereket becsempészték az országba, de az biztos, hogy Magyarországon készítették őket.
7,62-es kaliberű, különleges töltényekről van szó. Ilyet Ukrajnában nem készítenek, ezeket Magyarországon gyártották
– mondta a miniszterhelyettes, aki azt is elárulta, hogy körülbelül húsz töltényhüvelyt találtak a bűncselekmény helyszínén.
Ukrajna főügyésze közben közölte, hogy „két vagy több személy elleni gyilkosságkísérlet miatt” indítottak bűnügyi eljárást.
A merénylet mögött egyelőre az ukrán oligarchákat sejtik, de azt sem zárják ki, hogy az oroszok bűnrészesek lehettek benne.
A hvylya.net beszámolója szerint Mikhail Szaakasvili, az Ukrajnai Reformok Végrehajtó Bizottságának elnöke a merényletről azt mondta: senkinek nem volt oka, hogy rálőjön Szerhij Sefirre, aki szerinte a világ egyik legbéketűrőbb embere, a légynek sem tudna ártani. Ezért biztosra veszi, hogy a merénylet csak provokáció volt, sokkal nagyobb dolgok lehetnek a háttérben.
Hozzátette: ma Ukrajnában senki nincs biztonságban, mivel szétzüllött a rendőrség, nincs, aki megvédje az állampolgárokat. Ukrajnában a bűnözők szerinte vérszemet kapva garázdálkodnak, mert bármit büntetlenül megtehetnek – írja a Kárpáthír.
(Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Berlinben 2021. július 12-én. Fotó: Stefanie Loos-Pool / Getty Images)