- Belföld
- duna-part
- szemétszedés
- komárom
- palackposta
- kisvárosi önkéntes szemétszedők egyesülete
- szőnyi-sziget
Tizenhat éve feladott palackpostát találtak egy szemétszedésen a Szőnyi-szigeteknél
Fehérvári Dávid, az egyesület elnöke az Indexnek elmondta: a szemétszedéssel foglalkozó társaság még 2020-ban alakult azért, hogy felhívják az emberek figyelmét a hulladék okozta problémára. Bevallásuk szerint a céljuk, hogy megmutassák: lehet hobbiként is tekinteni a szemétszedésre.
Múlt szombaton immár harmadik alkalommal takarítottuk ki a komáromi Szőnyi-szigetet, az akcióban pedig a helyi kajak-kenu egyesület is segítségünkre volt. Az összeszedett hulladékok elszállításában pedig a Komáromi Városgazda Közhasznú Nonprofit Kft. vett részt
– mondta az egyesület vezetője.
Fehérvári Dávid hangsúlyozta, hogy az akcióban több mint negyvenen vettek részt, és összesen 83 darab öngyújtót, 23 darab villanykörtét és 13 teniszlabdát találtak a szemétszedéskor. Utóbbiból szerintük azért lehetett ilyen sok, mert a kutyasétáltatók közül többen is a Dunába dobják a játékszert, amelyet az ebek végül nem hoznak vissza
A szervezet közösségi oldalára feltöltött bejegyzésből az is kiderült, hogy a megtalált hulladékok között volt egy 2005-ben vízbe dobott palackposta is, amelyet három naumburgi német lány dobott a Dunába Monostoron – emiatt a posta nem is jutott messzire,
a vízen mindössze 10-15 kilométert haladhatott.
A PET-palack és az üzenet viszont nagyon jó állapotban van. Fehérvári Dávid ezzel kapcsolatban megjegyezte: ez az eset is jól mutatja, hogy valóban képes több száz évig szennyezni környezetét a műanyaghulladék.
Szombaton nyolc óra leforgása alatt sikerült közvetve felvenni a kapcsolatot a palackot vízbe dobó egyik lánnyal. Ebben nagy segítségünkre volt Hille Werner, aki a Komárom–Naumburg testvérvárosi kapcsolatokért felel Naumburgban. A hölgy kötött össze minket Johannával. Johanna 2005-ben volt tizenhárom éves, és elmondása alapján gyerekkorában minden iskolai szünetet Magyarországon töltött a családjával, általában több hétig. Johanna ma 29 éves, és Naumburg/Hessenben él boldog házasságban. Két lánya van, Emma 22 hónapos, Frida majdnem hat hónapos
– árulta el lapunknak Fehérvári Dávid.